Ibrahim Bahr al-Uloum iraki olajminiszter utazik Bécsbe – mondta egy iraki olajipari miniszterhez közel álló tájékoztató a Reuters hírügynökségnek. Egyelőre nem tudni, hogy Bagdad teljes jogú tagként vagy csak megfigyelőként lesz jelen a tanácskozáson.
Az OPEC eddig távol tartotta Irakot tanácskozásairól, hangoztatva, hogy csak az ENSZ által elismert kormány képviselőjét látja szívesen a tanácskozáson.
Az OPEC több tagországa azonban “megenyhült” azután, hogy az Arab Liga múlt heti külügyminiszteri tanácskozásán Irak megüresedett székét a Kormányzótanács foglalhatta el. Az OPEC tagországai közül hét az Arab Ligának is tagja.
Irak termelési kapacitása jelenleg napi 2 millió hordó, a jövő év eleji célkitűzés már napi 3 millió hordó. Az 1991-es öbölháború miatt elrendelt nemzetközi tilalmak, illetve az ENSZ korábbi “olajat-élelmiszerért” programja miatt, amelynek keretében Irak ENSZ-számlára adhatott csak el olajat, Irakot kihagyták az OPEC kvótarendszeréből.