A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
Kiszabadult 17 európai turista, miután katonai akciót hajtott végre Algéria szaharai vidékein az arab ország hadserege a túszejtők ellen. A foglyul ejtett turisták száma összesen harminckettő volt. A túszokat több mint három hónapja tartották rabságban, most Tamanrasszet környékén, Algírtól 1900 kilométerre délre avatkozott be a hadsereg, és így sikerült a folyok felét kiszabadítani.
A kiszabadult foglyok épek és egészségesek – diplomáciai források szerint. Az AFP hírügynökség beszámolt arról, hogy elsősorban német és osztrák turistákat ejtettek túszul az algériai emberrablók.
A berlini kormány azonban a ZDF televízió tudósítása szerint aggódik azokért, akik még mindig a túszejtők fogságában vannak. Most ugyanis mindössze hat német állampolgár szabadult ki, miközben további tizenegy németet továbbra is keresnek.
Az algériai lapok szerint – adta hírül a Bloomberg televízió német kiadása – a katonai akció során kilenc túszejtőt öltek meg az arab ország speciálisan kiképzett egységei.