A főként csomagszállítással, és bérraktározással foglalkozó 10 millió alaptőkéjű, tisztán magyar tulajdonban lévő cég, 1996-es fennállása óta, hihetetlen dinamizmussal fejlődik. A néhány dolgozóval és egy 400 négyzetméteres bérraktárból indult vállalkozás, mára már több mint 80 embert foglalkoztat, a Szada Ipari Parkban lévő több mint 4000 négyzetméter területű logisztikai komplexumában. Néhány hét múlva fejeződik be egy újabb, 1000 négyzetméteres raktáruk és 900 négyzetméteres szállítmányozói központjuk felépítése, amelynek beruházási költsége meghaladja a 200 millió forintot. Az új épülettel és a korszerű, magasraktározási technológiának köszönhetően, már több mint 5000 palettányi áru raktározására lesznek képesek Gombás Sándor azt is elmondta, hogy a CM Express minőségi munkájára jellemző, hogy az idén elnyerték a hazai piacvezető mobilszolgáltató cég által kiírt szállítási- és emeltszintű logisztikai szolgáltatásra kiírt pályázatot és ugyancsak meghosszabbították szerződésüket a világ egyik vezető kozmetikai cégénél.