A United Way Budapest Alapítvány és a Budapest Bank közös önkéntes akciója

A United Way Budapest Alapítvány és a Budapest Bank önkéntesei újították fel a fóti gyermekközpont strandját szombaton. Gyermeknapon mintegy 100 önkéntes dolgozott azon, hogy a központban élő gyermekek vasárnap már használhassák saját strandjukat.

Május 25-én 9 órától érkeztek az önkéntesek a fóti gyermekközpontba, hogy a délelőtt folyamán felújítsák a gyermekközpont strandját. A közel 100 önkéntes együttes munkával kifestette a strand medencéit, lefestette a korlátokat, kijavította és lefestette a kerítést, felújította az öltözőfülkéket, lenyírta a fákat, a bokrokat és a füvet, virágokat ültetett és homokozókat ásott. Az önkéntesek az eső ellenére is folyamatosan dolgoztak, így délután egy órára szinte minden készen állt. A fóti gyermekközpont lakói és dolgozói gulyásebéddel látták vendégül a segítőkész csapatot.

A hétvégi önkéntes program egyben a Bank első Elfun programja is volt. Az 1928-ban az Egyesült Államokban alakult Elfun, a GE saját, egyesületi formában működő civil szervezete, mely a közösségi és jótékonysági programok létrehozására és támogatására jött létre, s jelenleg 15 ezer taggal működik.

A Budapest Bank évek óta kiemelt figyelmet fordít az önkéntes közösségi és jótékonysági programok szervezésére. 1997 óta a bank önkéntesei 159 jótékonysági programban, több mint 19.000 munkaórát áldoztak a helyi közösségek életének jobbá tétele érdekében. A programok során a Budapest Bank gyakran működik együtt a helyi civil szervezetekkel.

A fóti programban segédkező United Way Budapest Alapítvány 1996 óta foglalkozik pénz és termékadományok gyűjtésével és osztásával, melyekkel a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket, nagycsaládosokat, valamint egyedülálló idős embereket támogatja a budapesti és pest megyei civil szervezeteknek kiírt pályázatokon keresztül.

Címkék: Hírforrás