A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
[FN, MTI-Eco] A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenytanácsa 2004 végéig mentesítette a
versenytörvényi kartelltilalom alól az OTP Bank, a Mol és a Matáv közös, Multipont nevű törzsvásárlói programját - értesítette a GVH
csütörtökön közleményben az MTI-t. A Multipont a legtöbb elfogadóhellyel rendelkező törzsvásárlói program Magyarországon, amelynek keretében egy bankkártyával pontokat lehet gyűjteni, majd azok ellenértékével fizetni. A versenyhivatal közleményéből kiderül: a Multipont program legfeljebb az adott időpontig működhet. Addig is a törzsvásárlói kártyák száma nem haladhatja meg a 250 ezret. Ezen kívül a programban érdekelt vállalkozásoknak félévente tájékoztatást kell adni a forgalomban lévő törzsvásárlói- és bankkártyáik számáról is. A GVH döntését azzal indokolta, hogy a ma még kialakulatlannak tekinthető magyarországi törzsvásárlói kártyapiacon verseny szempontjából aggályosnak tekinthető a Multipont programban résztvevő cégek ügyfélbázisa jelentős.