Közel 50 százalékkal nőtt a Fundamenta-szerződések összege az első negyedévben

12,2 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket.

Jelentősen emelkedett a Fundamentánál megkötött lakástakarék-szerződések volumene az első negyedévben. A január-márciusi időszakban összesen 12,2 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket, ez 46 százalékkal több, mint 2001 azonos időszakában. Az átlagos szerződéses összeg növekedése különösen dinamikus fejlődést mutat. Ez az első negyedévben meghaladta a 1,2 millió forintot is, ami 85,1 százalékos emelkedésnek felel meg. Változatlanul népszerű a Fundamenta lakás- hitele: a lejáró szerződések mintegy 70 százalékában az ügyfelek igénylik ezt a finanszírozási formát.
“Pozitív tendenciának tartjuk, hogy az összes szerződésen belül emelkedik a hosszabb futamidejű, hat illetve nyolc éves Fundamenta szerződések aránya, s folyamatosan nő az átlagos szerződéses összeg is” – emeli ki Walter Stahl, a lakás-takarékpénztár igazgatóságának elnöke. “Mindez azt mutatja, hogy egyre többen szeretnék hosszú távon biztosítani maguknak a lakás-előtakarékosság egyik legnagyobb előnyét, a 30 százalékos állami támogatást és ezáltal a piacon ma elérhető legmagasabb hozamot”.
A Fundamenta már a lejárat előtt 5 hónappal tájékoztatja és megkérdezi ügyfeleit arról, hogy fel kívánják-e venni a törvényben szabályozott, lakáscélra felhasználható 6 százalékos fix kamatozású kölcsönt is, vagy pedig csak az állami támogatással és a betéti kamatokkal növelt megtakarításaikra tartanak igényt. Ezáltal biztosítható, hogy a döntés meghozatalára és a kifizetéshez szükséges dokumentumok beszerzésére elegendő idő álljon az ügyfelek rendelkezésére. A kifizetések gyors és zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a Fundamenta egy olyan számítógépes programot is használ, amelynek segítségével igen rövid határidővel és olcsón végzik el a hitelfelvételhez sok esetben szükséges ingatlan-értékbecslést.
Tavaly nyár, az első négyéves szerződések lejárata óta több mint 13 ezren döntöttek megtakarításuk sorsáról a Fundamentánál, ami értékben kifejezve több mint 10 milliárd forintnak felel meg. 2002-ben összesen mintegy 24.000 ügyfél szerződése jár le 17 milliárd forintos szerződéses összeggel, s éri el a megtakarítási szakaszból a hitelszakaszba való áttérés feltételeit.
A Fundamenta lakás-előtakarékossági szerződései arra is alkalmasak, hogy segítsenek a sürgős lakásfinanszírozási igények kielégítésében. Erre dolgozták ki például a Favoritot, amelyben a Fundamenta partnere a Földhitel- és Jelzálogbank (FHB). Hasonló kombinált konstrukciók előkészítése más pénzintézetekkel is folyik. A kombinált termékek révén az ügyfelek egyszerre élvezhetik a lakás-takarékpénztári konstrukcióhoz és a jelzálog-hitelekhez nyújtott állami támogatások előnyeit. Ebben az esetben az ügyfelek megkapják a megtakarításokhoz járó 30 százalékos állami támogatást, ugyanakkor hozzájuthatnak a kedvezményes, állami kamattámogatású hitelhez, sőt az ehhez kapcsolódó adókedvezményhez is.

Címkék: Hírforrás