Elindult a MagyarOnline.net, a magyarok világkapcsolata – a magyarság találkozási pontja

Új internetes portál indult, a MagyarOnline.net, amely arra vállalkozott, hogy a Kárpát-medencén kívüli magyarság első számú hír- és információforrásává váljék.

Az ötletgazdák reményei szerint a portál kapcsolódási pontként szolgál majd az egymástól távol eső földrészek magyarjai számára, így rövid időn belül kb. 1500 szervezet érhető majd el a MagyarOnline.net közvetítésével. A portált a Hungary.Network Rt. készítette, illetve gondozza majd. A portál a http://www.magyaronline.net/ címen érhető el.

“A Kárpát-medencén kívüli magánszemélyekhez és szervezetekhez kötődő MagyarOnline.net decentralizált és non-profit jellegéből adódóan, a portálon információkat elhelyező magánszemélyek, szervezetek vagy intézmények aktív szerepvállalására épít”- nyilatkozta Simon Hunor a MagyarOnline.net főszerkesztője. “A portál legfontosabb céljai a minél szélesebb körű interaktivitás elérése, a látogatók közötti intenzív kapcsolat kialakítása, valamint a MagyarOnline.net törzsközönségének megteremtése. A MagyarOnline.net közösségi portál, mely naprakész hírekkel, beszámolókkal és eseménynaptárral is szolgálni kívánja a világ magyarságát, de a portálon elérhetők lesznek a magyar tulajdonú vállalkozások is, legyenek bárhol a világon. Arra törekszünk továbbá, hogy lehetőséget kínáljunk a portál adatbázisához csatlakozni kívánók részére a portál keretein belül önállóan szerkesztett weboldalak elhelyezésére”- tette hozzá Simon Hunor.

“A Hungary.Network Rt. ismét olyan projekt részese, amely a lokális és globális szinteket köti össze az interneten át”- nyilatkozta Radnai Tamás az Rt. ügyvezető elnök-vezérigazgatója. “Ehhez legújabb fejlesztéseinkkel és minőségi technológiai megoldásainkkal járulunk hozzá: nagy teljesítményű, ugyanakkor könnyen kezelhető, barátságos szerkesztőrendszerünkkel, gyors és nagy találati pontosságú keresőnkkel, dinamikus megjelenést szolgáltató programozott weboldalainkkal. A projekt sikerét konzultációval, üzemeltetéssel is segítjük”- mondta Radnai Tamás.

A MagyarOnline.net főoldaláról többek között elérhető a csatlakozó szervezetek ismertetője. A portál adatbázisához hasonló adatbázis ez idáig nem állt a magyarság rendelkezésére. A Fókuszban a szerkesztők a világ magyarságát érintő legfontosabb híreket vagy felhívásokat helyezték el. A WebVilág! azokat a szervezeteket foglalja magában, akiknek már van weboldaluk, de megtalálhatók rajta különböző levelezőlisták, hírlevelek is. Elérhető továbbá a főlapról a Hungary.Network saját, Magyarországgal kapcsolatos személyes honlapokat és e-mail címeket tartalmazó katalógusa, a KiKi is. A fórum és a chat egy kicsit játékos formában nyújt lehetőséget a kapcsolatok ápolására. A MagyarOnline.net szakmai partnerei a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma, a Határon túli Magyarok Hivatala és a Magyarok Világszövetsége.

Az 1995-ben betéti társaságként megalakult Hungary.Network Informatikai Rt. 50 millió Ft alaptőkével rendelkező, folyamatosan növekedő, tekintélyes fejlesztési, ügyfélszolgálati háttérrel rendelkező, komplex online informatikai megoldásokat szállító vállalkozás. Az indulásakor még ismeretlen, mára hírnevet szerzett vállalat referencialistáján többek között olyan neves cégek szerepelnek, mint az ÁB Aegon, a Shell, a Westel, a Graphisoft, a DunaTV vagy a Richter Gedeon Rt. Kereső- és katalógusszolgáltatásait, a Heurekát, illetve a Hudirt, a magyar web legelterjedtebben használt keresői között tartják számon. A Hungary.Network Informatikai Rt. kiterjedt tevékenységi köre magában foglalja különféle, hozzáadott értékkel rendelkező webes alapú technológiai megoldások, eljárások fejlesztését, teljeskörű online megoldások megvalósítását, valamint online marketingszolgáltatásokat is. Ügyfelei részére a technikai megoldásokon túl teljeskörű és folyamatos tanácsadást is kínál, melynek keretében a projektet érintő számos területen, így az online kommunikáció, PR és marketing kérdéseiben, sőt, esetenként az Ügyfél szakmájához kapcsolódó területeken is rendelkezésre áll, így járulva hozzá ügyfelei sikeréhez. A Hungary.Network valódi innovatív cég. Tevékenysége állandóan új és új kihívást jelent munkatársainak, lehetőséget adva arra, hogy kreativitásukat, leleményességüket változó területeken alkalmazhassák. Csapatunk magasan képzett szakemberekből áll, akik mindig tudásuk legjavát adják, így csúcsminőségű megoldások sorozatát hozzák létre.

Címkék: Hírforrás