A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
Azonnali harmincszázalékos béremelést követelnek a védőnők a kormánytól a hétfőn reggel nyolc órakor kezdődő figyelmeztető sztrájkkal . Lengyel Judit, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) védőnői tagozatának elnöke elmondta: adataik szerint a 4500 védőnő 60 százaléka sztrájkol ma délelőtt, illetve tűzi ki a kék szalagot. Nem lesz munkabeszüntetés Békés, Veszprém, Baranya, illetve Bács-Kiskun megyében, itt ugyanis nincs EDDSZ-szervezet. A főváros 23 kerületéből is csak tizenkettőben sztrájkolnak majd az érintettek. Emlékezetes: Mikola István egészségügyi miniszter pénteken értelmetlennek nevezte az EDDSZ akcióját. Mint mondta: a tárca még márciusban a kormány elé terjeszti a védőnői bérek emeléséről szóló, négymilliárdos programját.
[Népszabadság]