Az osztrák ATM hálózat elfogadja az EMV tranzakciókat

Ausztria Európa hatodik országa, ahol EMV chip ATM-ek találhatók. A Europay International, a MasterCard európai partnere, a Europay Ausztria és az APSS, Ausztria legnagyobb ATM-hálózatának működtetője bejelentették, hogy sikeresen befejeződött az EMV (Europay, MasterCard, Visa) chip kártyák ATM-es elfogadását célzó közös programjuk Ausztriában.

A programban résztvevők szoros együttműködésének köszönhetően 2.200 osztrák ATM (az összes Ausztriában található ATM 82%-a) képes minden Europay/MasterCard márkájú kártyával végrehajtott EMV alapú tranzakció elfogadására. A 16 hónapon át tartó munka eredményeképpen Ausztria a hatodik olyan ország Európában (Belgium, Dánia, Szlovákia, Spanyolország és Svédország után), ahol EMV Chip ATM-ek állnak a Europay/MasterCard kártyabirtokosok rendelkezésére.

Az ATM-ek az első állomást jelentik az ország EMV átállásának térképén. A következő, már folyamatban lévő lépés a POS terminálok beszerelése és az EMV Chip alkalmazással ellátott MasterCardâ hitel és Maestroâ betéti kártyák kibocsátása lesz.

Szeretnénk Tagbankjaink számára megmutatni, hogy amikor a megvalósításról van szó, minden szükséges technikai támogatást megadunk annak érdekében, hogy a dolgok valóra váljanak”, mondta Sören Sasse, a Europay International chip szolgáltatásokért felelős igazgatója. Együttműködésünk a Europay Ausztriával és az APSS-el jól példázza a fentieket, hiszen a program megvalósításához nemcsak a legmagasabb fokú szakértelemre volt szükség, hanem egy olyan elhivatott csapatra is, akik túlszárnyalták ausztriai tagbankjaink minden elvárását.”

Az EMV ausztriai térhódítása megerősíti az iparág azon irányú elszántságát, hogy még biztonságosabb fizetési termékeket és fizetési rendszert hozzon létre, így segítve a bankkártya csalások elleni küzdelmet.

A chipre való átállás a fizetési rendszerek szükséges lépése a bankkártya csalásokkal szemben”, mondta Martin Deutscher, a Europay Ausztria beruházás vezetője. A munkánk megkönnyíti, hogy a Europay International ügyfelei és az ő kártyabirtokosaik a chip által nyújtott nagyobb biztonságot élvezhessék.”

Christophe Zehnacker, a Europay International chip termékigazgatója elmondta; Az EMV Chip átállás jó úton halad Európában, Latin-Amerikában és egyre elterjedtebb az ázsiai régióban is. Reményeink szerint 2005-re több mint 200 millió – az összes kártyaállományunk kétharmada – az EPI/MCI márkáit hordozó kártya tartalmazza ezt a rendkívüli biztonságot nyújtó és egyéb funkciókat is ellátó technológiát.”

További információ:
Louise Herbert/Kate Goff
Press Division
Europay International
Tel. +32 2 352 56 47
Fax +32 2 352 57 32
clhe@europay.com

Christophe Zehnacker
Manager, Chip Product
Management
Europay International
Tel. +32 2 352 56 96
Fax +32 2 352 57 33

A waterlooi (Belgium) központú Europay International az elsőszámú cég Európában, mely fizetési és ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokkal látja el, több mint 9.000 Tagbankját. Jelenleg a Europay 291,1 millió (Eurocard-MasterCard, Maestro, Cirrus és eurocheque) kártyája nyújt terhelési- és hitel szolgáltatásokat Európában és szerte a világon. A Europay kártyák birtokosai előtt nyitva áll Európa legnagyobb készpénzfelvételi hálózata, amely 43 országban működő, több mint 305.800 bankjegykiadó automatából áll. A MasterCard Internationallel kötött szövetségének köszönhetően a Europay különböző bankkártya termékeit világszerte több mint 600.000 bankjegykiadó automata és több mint 22 millió POS terminál fogadja el. A Europay International web oldala a http://www.europay.com címen további információval szolgál a cég termékeiről és szolgáltatásairól, és bemutatja, hogy a Europay milyen módon nyújt támogatást és irányítást a Tagbankoknak a virtuális kereskedelem, a chip technológia, a biztonság és kockázat kezelés, valamint az euro terjedése terén.

A bécsi (Ausztria) központú Europay Austria az összes ausztriai bank nevében lát el egyrészt kibocsátói, másrészt elfogadói tevékenységet. A Europay Austria közel 1 millió MasterCardâ és körülbelül 4,8 millió Maestro márkájú kártyát bocsát ki. A Maestro kártyák elektronikus pénztárca szerepét is betöltik, amit Quick-nek hívnak. A Europay Austria 2.700 ATM Maestro és MasterCard, valamint több mint 60.000 POS terminál tranzakcióit is fogadja. A http://www.europay.at web oldal további, részletes információval szolgál a cég termékeiről és szolgáltatásairól.

A bécsi (Ausztria) központú APSS, a készpénz nélküli, bankkártya alapú fizetési rendszerek vezető ausztriai szolgáltatója. Főbb szolgáltatásai; ATM, POS és csak chip terminálok telekommunikációs hálózatának működtetése és kezelése, az ausztriai kereskedők készpénz nélküli fizetési forgalma, betéti kártyák és banki szolgáltató kártyák adatfeldolgozása és perszonalizációja, Maestro tranzakciók engedélyezése és klíringje, valamint kártyakibocsátás, MasterCard tranzakciók engedélyezése és lebonyolítása. A http://www.apss.at web oldal további információt nyújt a vállalatról.

Címkék: Hírforrás