Második születésnapját ünnepli ma a Mailbox.hu ingyenes levelezőrendszer

A jeles dátumon maguk a felhasználók köszöntik a rendszert, hiszen épp a napokban regisztrálják a 100,000-ik levelezőjüket.

Az évfordulóról így nyilatkoztak a Mailbox tulajdonosai:

“A közelmúltban beindított vírusvédelmi megoldásunk rendkívüli népszerűségnek örvend” – mondta Tóth Balázs, alapító tulajdonos. – Mi ezzel az ajándékkal köszöntük meg a nálunk levelezőknek két éves töretlen növekedési ütemünket. Véleményünk szerint alapkövetelmény, hogy minden elérhető eszközzel segítsük az elektronikus kommunikációt. Ebbe vitathatatlanul beletartozik a postaládák védelme a rosszindulatú levelektől.”

“Roppant nagy felelősség ennyi ember személyes levelezését és adatait kezelni” – tette hozzá Apáti Sándor, rendszermérnök, szintén tulajdonosa a cégnek. – “Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a lehető legnagyobb rendelkezésre állással működtessük a rendszert. Az állandó, nem kis léptékű növekedés újabb és újabb kihívásokat támaszt, amelynek igyekszünk megfelelni.”

“A Mailbox.hu járta és járja ma is a saját útját” – nyilatkozta Fodor Géza, szintén alapító tulajdonos. – “Megoldásainkkal többször voltunk úttörők a hazai piacon. Eddigi és további fejlesztéseink is hosszú távra biztosítják a minőségi internetes levelező szolgáltatást minden felhasználónknak.”

A Mailbox.hu 100,000 felhasználója mellett további 25,000 levelező tartja az internetes kapcsolatot a Mail Hungary által üzemeltetett webmail rendszereken keresztül. Az alkalmazásszolgáltatói (ASP) modellben ugyanazt a technológiát kapja több mint 250 vállalat, internetes portál, Magyarországon és külföldön egyaránt.

http://www.mailhungary.hu

Címkék: Hírforrás