Szakítani szépen

Nem lehet szépen megválni egy munkavállalótól, legfeljebb korrektül - állítja Deák Andrea, a Take It Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója.

A társaság elsősorban hirdetések útján keresi meg és választja ki a kiközvetített jelölteket. A kizárólag hirdetéses módon működő személyzeti tanácsadó cégek között a Take It piacvezető Magyarországon, így nemcsak az álláskeresőkről, hanem a munkahelyüket kényszerből elhagyókról is bőséges információkkal rendelkeznek.

Deák Andrea tapasztalatai szerint egy-egy vállalattól, cégtől elküldött dolgozó legnehezebben azt dolgozza fel, hogy sokszor már másnap nem kell bemennie, holott ez bizonyos pozíciókba (pl. informatika, kereskedelem) sajnos az esetleges adatkiszivárgás miatt elengedhetetlen a cég védelme érdekében, illetve lehetnek olyan gazdasági szituációk egy cég életében, amikor (pl. Tömeges elbocsátás) az a legemberségesebb az elbocsátott munkaerővel, ha felmentik a munkavégzés alól, illetve a maradókkal, akiknek így nem kell kellemetlenül érezni magukat amiatt, hogy ők maradhattak.
Hiába kapja meg munkahelyétől a törvényesen járó anyagiakat, vagy még annál is többet, emberileg mindenki nehezen éli meg, ha felmondanak neki. A vezetőnek is rendkívül kellemetlen közölni beosztottjával, hogy nem tartanak igényt rá a továbbiakban. Sokan tanácsadó cégeket alkalmaznak, akik segítenek külsősként a konfliktusos helyzetek megoldásában. Különösen nehéz helyzetben van az a munkavállaló, aki 20-30 évet dolgozott egy helyen, s fogalma sincs, hogy miként keressen magának új munkalehetőséget. A tanácsadók nemcsak a felmondás kellemetlenségeit mérséklik, hanem segítenek egy-egy szakmai önéletrajz összeállításában, vagy azoknak a cégeknek a címlistájával, ahová esélyesen pályázhat a munkahelyet kereső.
Deák Andrea szerint fontos, hogy a felmondás ne egyik napról a másikra történjen, hanem előzze meg megfelelő kommunikáció. A személyzeti tanácsadással foglalkozó szakember szerint egy vezetőnek többször fel kell hívnia beosztottja figyelmét, hogy elégedetlen munkájával. Ugyanakkor az is lényeges, ha valamely dolgozó hibát követ el, erre azonnal reagáljanak, ne fél évvel később. Természetesen, ahogy már korábban is említettük, lehet olyan gazdasági szituáció, amikor nem a dolgozó tehet az elbocsátásról, ilyenkor erről értesíteni se lehet előre, hiszen akkor legtöbben betegszabadságra mennének, ami viszont a cég helyzetét nehezíti, amire viszont sajnos egy vezetőnek figyelnie kell.
Egy körültekintő vezetőnek arra is figyelemmel kell lennie, hogy egy-egy dolgozó elbocsátása ne keltsen pánikot, félelmet az ott maradók körében.

Címkék: Hírforrás