Közigazgatási Állásbörze

Újabb rendezvény színesíti a felsőoktatási intézmények által kínált állásbörzék palettáját. A Közigazgatási Állásbörze ötlete nem új: a tavalyi sikerre való tekintettel az Államigazgatási Kar Hallgatói Önkormányzata immár harmadízben szervez börzét 2002. március 27-én.

Az álláslehetőségek olyan területére szeretnénk minden érdeklődőnek bepillantást nyújtani, melyről a magánszféra hasonló rendezvényein nem szerzünk tudomást. A Közigazgatási Állásbörze a műszaki, közgazdasági és kereskedelmi szakirányok után a közszolgálati szféra szakemberei számára kínál alternatívákat.

EU-konform, szakképzett és megbízható munkatársakat igényel a közélet minden területe, kiváltképp a közigazgatás szervezetrendszere, amely szinte mindennapos kapcsolatban áll az állam polgáraival. Ennek mintegy megelőlegezéseként – és hogy egymásra találjon az állam, valamint a frissen diplomázott fiatal munkaerő – a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Államigazgatási Kara Állásbörzét rendez. Az eseményt a Kar vezetősége és az intézmény Hallgatói Önkormányzata szervezi az iskola XI. kerületi épületében (Ménesi út 5.).

Az állásbörze egyidejűleg két helyszínen zajlik majd. Az előadótermekben vezető beosztású közigazgatási szakemberek lesznek hallhatók. Az előadásokkal párhuzamosan folyik majd maga az állásbörze 30 standon, mintegy 200 m2-nyi alapterületen, ahol megtalálhatók lesznek minisztériumok, főhatóságok, megyei közigazgatási hivatalok illetve karrier- és más személyzeti tanácsadó irodák kiállító pultjai is. A rendezvényen lehetőség lesz a munkakeresők és az intézmények közötti aktív párbeszédre, többek közt különböző tesztek kitöltésének segítségével is.

A Közigazgatási Állásbörzén a Kar Hallgatói Önkormányzata működtet majd egy információs standot, ahol az érdeklődni, továbbtanulni vágyóknak készséggel adnak felvilágosítást az intézményben folyó posztgraduális képzésekről, illetve egyéb továbblépési lehetőségekről.

Az Állásbörze célja, üzenete

Közigazgatási képzés az Európai integráció küszöbén

A legutóbbi évekig az Államigazgatási Főiskolára jelentkezőknél jellemző volt, hogy az intézményt csupán második lehetőségként, a jogi karok után – egyfajta mentsvárként – jelölték meg. Ez egyrészt a közigazgatási szférára jellemző alulfizetettségnek volt köszönhető, másrészt a szakma társadalmi megbecsültsége sem olyan, hogy egy pályakezdő számára csábító alternatívát kínáljon. A köztudatban hagyományos közigazgatási álláshelyekként a jegyző, önkormányzati hivatalnok és más, egy fiatal számára első ránézésre nem túl nagy perspektívákkal kecsegtető lehetőségek szerepeltek.

A tavalyi év során azonban a kormány rendeletben írta elő a küszöbön álló EU-csatlakozáshoz szükséges közigazgatási személyi állomány megteremtését. Ezeknek a szakembereknek a képzését az Államigazgatási Kar végzi. Előreláthatólag nagy számban lesz szükség olyan magasan képzett EU-hivatalnokokra, akik akár az Unió fellegváraiban, akár itthon a csatlakozással járó koordinációs feladatokat képesek ellátni. Egy ilyen továbblépési lehetőség már versenyképes alternatívát jelent a magánszektorban befutható karrierekhez képest is. Hiszen ezeknek a szakembereknek a bérezése már az európai normához igazodik.

Mindemellett a hagyományos közigazgatási szakmához kapcsolódó, számtalanszor elismételt kormányzati ígéretek is megvalósulni látszanak. Elengedhetetlen követelmény, hogy a hazai közigazgatászok társadalmi megítélése is a helyére kerüljön, s az európai szinthez igazodjon. Elég csak a német példára tekinteni, ahol a felsőoktatási felvételik toplistáját az ottani államigazgatási képzés vezeti.
A szakmán belül megindult változások első jele volt a 2001. április 11-én megrendezésre került Közigazgatási Állásbörze. A Kar Hallgatói Önkormányzata által szervezett nagyszabású rendezvényen megközelítőleg ezer érdeklődő vett részt.
A több mint száz éves múltra visszatekintő magyar közigazgatász-képzés mindezek tükrében megfelelni látszik a jövő kihívásainak.

Rendezvényünkre Dr. Dávid Ibolya miniszter asszony elfogadta meghívásunkat, egyben felkértük a nyitóbeszéd megtartására. A tavalyi évhez hasonlóan meghívunk államtitkárokat, szakembereket, akik a közigazgatás személyi állományáról tartanak előadást. A részletes programról és kiállító szervekről a későbbiekben nyújtunk tájékoztatást.

Kérjük, ha az Állásbörze szervezőivel fel kívánja venni a kapcsolatot, vagy ha a programmal kapcsolatban bármilyen kérdése, megjegyzése, javaslata van, keresse a BKÁE Államigazgatási Karának Hallgatói Önkormányzata képviseletében működő Szervezőbizottság elnökségét telefonon, vagy írásban:

Kádár Krisztián, HÖK-elnök
30/284-5599

Szőcs Árpád
20/321-5733

Vajdics Ádám
70/246-5155

Telefax:
1/386-9429

Címkék: Hírforrás