Új címmel új Monitor

A VGA Monitor kiadója, a Prím Média, alapvető átalakítások után új néven jelenteti meg immár 13. éve a piacon lévő informatikai magazinját: az Ügyviteli Szoftverbörzére időzített első megújult szám a Trend Monitor címet viseli, és a korábbi hírújság-hagyományokkal végleg szakítva - egy-egy témakört minden más korábbi folyóirat-összeállításnál alaposabban áttekintve - az info-kommunikáció t(r)endenciáival foglalkozik.

“Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak” – mondja az Írás nyomán Vértes János Andor alapító főszerkesztő, majd így folytatja: “1991-ben, amikor igazi újságként, napilap formátumban elindult a VGA Monitor, ideje volt a kövek – akarom mondani a hírek – egybegyűjtésének, mert akkoriban a számítástechnika egén csak “folyóiratok” voltak, függetlenül attól, hogy azok hetente vagy éppen havonta jelentek meg. A három-hathetes folyóirat átfutási időt törte meg az első magyarországi Ifabón megjelenő, és a keddi megnyitót követően ott a kiállítás hetében csütörtökön már a vásári tudósításokkal másodszor is megjelenő V-fordított G-A Monitor…”

Mára elmúlt a V-fordított G-A minden jelentése, hiába csökkent egy-két napra a nyomdai átfutás, az informatikai hírek kinyomtatását így is nevetségesen lassúnak lehet tekinteni mondjuk a Prím Online percek alatti átfutási ideje mellett. S bár a Monitor időközben többször átalakult, magazinosodott, a becsontosodott “újság-szemlélet”, az áttekintő jelleg lassan de biztosan korszerűtlenné tették a lapot. A Prím Kiadó vezetői ezért úgy döntöttek, hogy alapvető változások kellenek, egy olyan új kiadvány, amely sem heti- vagy havilap jellegével, sem tartalmával nem emlékeztet a pillanatnyi újságokra, folyóiratokra.

A Trend-Monitor-nak nincs fix periódus-ideje, bár a hetilapnál ritkább, a havi-lapnál sűrűbb megjelenést jelent az, hogy a kiadó évi tizennyolc-húsz megjelenést tervez. Minden szám egy-egy témát jár körül, amely igazodhat ugyan valamely konkrét eseményhez, de nem feltétlenül. A mostani első szám választott magának egy igazodási pontot – a február 5-én kezdődő számviteli szoftverbörzét, vagyis az első Trend Monitor az irodai, adminisztrációs, ügyviteli szoftverek világát mutatja be -, de lesznek apropó nélküli piaci áttekintések is.

Míg a VGA Monitor első számai napilapszerű külső megjelenésükkel is azt sugallták, hogy elolvasás után eldobandók, a Trend Monitor piac-figyelései éppen a jövőbe tekintéssel aspirálnak arra, hogy hosszabb ideig helyük legyen a vállalati informatikusok és az info-kommunikáció iránt érdeklődők íróasztalán, polcán.

Bővebb információ:
Szabó Hédy, a Prím Kiadó ügyvezetője
Tel: 248-3230
Email: szabo@prim.hu

Címkék: Hírforrás