Sikeres évet zárt a KÜRT

Az informatikát sújtó recesszió ellenére a KÜRT Computer Rendszerház Rt. sikeres évet zár 2001-ben. A legnagyobb eredménynek a cég azt tekinti, hogy az a portfolióváltás, amelyre az egész informatikai ágazat kényszerült a piaci trendek megváltozása miatt, sikerrel zárult le a KÜRT Rt. életében.

Míg 1998-ban a hasonló nagyságrendű összforgalom 90 százalékát a hardvereladás tette ki, a magas hozzáadott értékű szolgáltatások aránya pedig csak 10 százalék volt, addig a 2001-ben várható körülbelül 1 milliárdos forgalomnak már csak az 50 százaléka származik alacsony jövedelmezőségű, ezért a KÜRT Rt. stratégiai céljaiban csak második vonalba tartozó, hardver és szoftverlicenc értékesítésből; és 50 százalék a nagy jövedelmezőségű szolgáltatás-bevételek aránya.
A szolgáltatási üzletágak közül az adatmentés 2001-ben fantasztikus növekedést produkált, hiszen az előző évhez viszonyítva közel 100% a növekedés – mind a beérkező esetek számában, mind a bevételben. Ez a növekedés köszönhető az informatika terjedésének és az ezzel együtt növekvő installált számítógép-bázisnak; a magánszféra javuló fizetőképességének, amely ezt a piaci szeletet is megnyitotta a KÜRT Rt. számára; a tavaly ősszel végrehajtott árstruktúra váltásnak, amely az adatmentési árak kismértékű csökkenését hozta; és a szintén tavaly ősszel megkezdett és máig tartó erőteljes kommunikációs tevékenységnek.
A másik kiemelkedő szolgáltatási üzletág, az informatikai biztonsági tanácsadás igazi üzleti áttörését ez az év hozta meg. A növekedés az előző évhez képest körülbelül négyszeres, és a KÜRT Rt. olyan referenciákat tudhat magáénak, mint az Audi Hungária Motor Kft., a Magyar Posta Rt., a Magyar Villamos Művek Rt., az OMV Hungária Kft., a Generali-Providencia Rt., a Volksbank Hungary, a Pénzjegynyomda Rt., stb.
Nagy eredmény a Széchenyi terv keretein belül annak az összességében közel félmilliárd forintos kutatás-fejlesztési pályázatnak a megnyerése, amely többek között a KÜRT Rt. hosszú távú stratégiájának egyik legfontosabb alapkövét, az informatikai biztosítási üzletág megteremtését is célul tűzte ki.
Lassan befejeződik egy igen komoly infrastrukturális fejlesztés is, amelynek keretében egy új irodaház-szárny megépítésével megduplázódik a KÜRT Rt. munkatársainak rendelkezésére álló alapterület. Ez a bővítés teszi lehetővé többek között, hogy a cég létszáma év végéig egynegyedével növekedjen.

Két érdekes szám a KÜRT 2001. évi teljesítményéről:
A tanácsadók összesen 15.985 órát dolgoztak a projekteken.
Ez annyi, mint 10.656 focimeccs, a hosszabbítások nélkül.
Az általuk készített jelentések, szabályzatok, elemzések 54 ezer lapot tettek ki.
Ezek összsúlya 292kg, amiért a MÉH 1.168 forintot fizetne – plusz áfa.

Végül egy találós kérdés:
Hány gigabájt adatot mentett az adatmentés 2001-ben, ha ezt a mennyiséget egy gépírónő 60.882 év 9 hónap és 20 nap alatt gépelné be, folyamatosan dolgozva mindennap, naponta 24 órán keresztül, percenként 250 leütéssel? Más szemszögből nézve, ha egy év alatt szeretnénk számítógépre vinni ezt az adattömeget, akkor 8 órás munkaidőt feltételezve 182.648 gépírónőt kéne alkalmazni. Minimálbéren dolgoztatva a hölgyeket egy év alatt kb. 110 milliárd forintot kellene kifizetni munkabérként.

A KÜRT Computer Rendszerház Rt. (http://www.kurt.hu ) 1989-ben kezdte meg tevékenységét, és az elmúlt 13 év folyamán a magyar számítástechnikai piac meghatározó vállalkozásaként működött.
Világviszonylatban is elismert adatmentési technológiája révén Európa egyik vezető adatmentő cége, kiterjedt nemzetközi hálózattal és évi 2000 adatmentéssel. Az adatvédelem és adatbiztonság teljes palettáját átfogó rendszer, a professzionális kockázatmenedzsment és az ISACA-vizsgás auditorok révén ma a KÜRT a hazai informatikai biztonság területének is vezető szakértője.

További információk: Fabiányi Gábor, marketing igazgató
(Telefon: 228-5410, E-mail: gabor.fabianyi@kurt.hu )

Címkék: Hírforrás