A vásárlók is hozzáférhetnek az Árinfo oldalakhoz

Az egy hónappal ezelőtt elstartolt Árinfo - www.arinfo.hu - eredményesen finiselt: alig egy hónap alatt célba értek az első projektek. Az oldalon jelen vannak a nagykereskedők, az adatbázist feltöltötték, száz és ezer árat, eltérő kínálatot lehet összevetni.

A szeptember első napjaiban indított összehasonlító online szolgáltatást elsőként a technológiai szektor szereplőinek piaci igényei alapján tervezte meg a cégvezetés. Úgy számoltak, ennek a célcsoportnak a tagjai használják professzionálisan az Internetet, az infotechnikai menedzserek lehetnek a leginkább fogékonyak és érdekeltek a hálózati költségcsökkentési lehetőségek alkalmazásában.
Az árinformációs adatbázis már több mint húsz számítástechnikai nagykereskedés árait, adatait tartalmazza, könnyen kereshető, áttekinthetően skálázott formában. Ezzel a site – mely pillanatnyilag a B2B szférára koncentrál – elérte azt a szintet, amelynek alapján már érdemes nyitni a B2C irányába is.
Az Árinfo – újabb kísérleti szakaszt kezdve – november hatodikától a végfelhasználók számára is elérhetővé tette a szolgáltatást. Elsősorban kiskereskedések jelentkezését várják, mely cégek árinformációit – csakúgy, mint a disztribútorok esetén -, továbbra is térítésmentesen jelentetik meg. A végfelhasználók, vagyis a vásárlók regisztráció nélkül, ingyenesen kereshetnek az adatbázisban.
Vass Attila, az Árinfo ügyvezetője elmondta, hogy az oldal fenntartását reklám és promóciós bevételekből kívánják biztosítani. Hozzátette, hogy hosszútávú terveik közé tartozik sportrendezvények szponzorálása is, mint például a november 11-én megrendezésre kerülő Árinfo Őszi Szezonzáró Félmarathon.
A menedzser szerint a közeljövőben több hasonló jellegű, ár-összehasonlító online szolgáltatás beindulása várható, egyértelműen jelezve az ilyen fogyasztóközeli web-kezdeményezések létjogosultságát.
Az Árinfo technikai hátterét, és a szükséges minőségű és nagyságrendű sávszélességet a PSINet biztosítja.

Címkék: Hírforrás