A MASMI Hungary elindítja az Internet Monitor második magyarországi hullámát

A teljes körű piac-és közvélemény-kutatási szolgáltatatást nyújtó MASMI Hungary Piackutató Intézet október elején indítja el az Internet Monitor második magyarországi hullámát. Míg az első hullámban - idén tavasszal - 30 magyar website vett részt, az eddig regisztrált jelentkezések alapján az újabb kutatási szakaszba már legalább 120 hazai honlap látogatói kapcsolódhatnak be.

Minden website, amelyen tulajdonosa elhelyez egy felhívást a felhasználók számára a kutatásban való részvételre, kap egy, az adott oldalról összegyűjtött információ alapján készült tanulmányt, valamint az országos és a kontinens adatokat. Minden résztvevő weboldal egy olyan részletes beszámolót tud bemutatni a hirdető cégeknek, partnereknek, valamint befektetőknek, amely adatokat tartalmaz az oldal látogatóiról, valamint összehasonlító információt az egész országra vonatkozóan.

A negyedik éve zajló, a világ legnagyobb online kutatásának tekinthető Internet Monitor több mint 30 országra terjed ki. Az egy-egy felmérési szakaszban résztvevő válaszolók száma megközelíti a fél milliót. A kutatási sorozat elindítója és irányítója a holland Pro Active International. Az egyes országokban a felméréseket általában nemzetközileg elismert piackutató cégek koordinálják.

Az Internet Monitor első magyarországi hulláma bebizonyította, hogy az Internet elterjedtsége és a használati intenzitás ma már hazánkban is elérte azt a szintet, ami már mérhető piacvizsgálati eredményeket produkál, és ami lehetővé teszi egy markánsan körülhatárolható fogyasztói szegmens jegyeinek a megismerését. A májusi felméréssel kapcsolatos vélemények, reakciók egyértelműen megmutatták, hogy a piac szereplői valóban igénylik az ilyen kutatásokat. A magyar internetes piacnak égető szüksége van megbízható forrásokra, melyek hiteles és objektív információt tartalmaznak a felhasználók magatartásáról, szükségleteiről, értékrendjéről valamint az internetes reklámokhoz és az elektronikus kereskedelemhez való viszonyukról.

Székely László, a MASMI Hungary Piackutató Intézet ügyvezető igazgatója: “Az Internet Monitor egy tipikusan olyan kutatás, amelynek során felszínre kerülnek a versenytársak közös érdekei. A portáloknak, website-oknak fontos, hogy ne csak saját látogatóik szokásait ismerjék meg, hanem átfogó képet kapjanak az ország, valamint a kontinens internetezési jellemzőiről. Számos esetben tapasztalhattuk, hogy az újabb és újabb jelentkezők az első hullámban is résztvevő website-ok ajánlásai alapján csatlakoztak a mostani felméréshez.”

Szergej Kolobanov, a MASMI Research elnöke:”Az Internet Monitor kutatási eredményei a legmagasabb információs igények kielégítésére irányulnak. Minden piaci szereplő megtalálhatja a jelentésben a stratégiai döntések meghozatalához nélkülözhetetlen kutatási eredményeket. Büszkék vagyunk arra, hogy ma már négy kelet-európai országban is a MASMI Research irodái irányítják ezt a világon egyedülinek számító felmérés-sorozatot.”

Tar László, a Pannonline.hu Rt. PR és marketing igazgatója: “Az Internet Monitor cégünk számára az ezidáig lefolytatott legátfogóbb piackutatásnak számít. Eredményei alapján képet kaphattunk látogatóink demográfiai jellemzőiről és internetezési szokásairól egyaránt, mégpedig oly módon, hogy összevetésre is lehetőségünk is nyílott az országos, valamint a kontinens adatok egyidejű megismerése révén.”

Vértes János, a Prím elnöke: “A Prím azért tudott vertikális portálként is bekerülni az általános induló oldalak ötös élmezőnyébe, mert kiegészítő szolgáltatásaival, a hírek megfogalmazásával mindig is igyekezett alkalmazkodni olvasói elvárásához. Szeretnénk napi százötvenezres oldalletöltés-számunkat tovább növelni, s ehhez mindenképpen fel szeretnénk használni a MASMI Hungary Piackutató Intézet felmérésének eredményeit.”

Fetzer Ágnes, termékmenedzser, MÁV Informatika: “A kapott adatok kétségtelenül hozzájárulnak marketingstratégiánk optimális kialakításához és célközönségünk hatékony eléréséhez. Az eredmények segítenek bennünket abban, hogy érthetőbbé és vonzóbbá váljunk a potenciális befektetők és hirdetők szemében.”

A MASMI Hungary Piackutató Intézet

A MASMI Hungary Piackutató Intézetet a londoni központú MASMI Research Group alapította 1999-ben azzal a céllal, hogy a csoport ügyfeleinek Közép-és Kelet-Európára, illetve Magyarországra kiterjedő felméréseit Budapestről koordinálják.

A magyarországi cég 2000. évi árbevétele 75 millió forint volt, 2001-re pedig 120 millió forint forgalmat tervez. A főállású alkalmazottak száma jelenleg kilenc, a megbízási jogviszonyban dolgozó munkatársak száma meghaladja a kétszázat. A MASMI Hungary tevékenysége Magyarországon kívül Szlovákiára, Bosznia-Hercegovinára, Horvátországra, Jugoszláviára, Macedóniára, Albániára, Belorussziára és Moldáviára is kiterjed. A főbb kutatási területek: a folyamatos piacfigyelés, a reklámteszt, a fogyasztói szegmensvizsgálat, a terméknév- és árvizsgálat, az imázsvizsgálat, valamint az elégedettség-vizsgálat. A kutatásokban a MASMI Research Group tagjai által használt korszerű kutatási módszerek alkalmazására kerül sor.

A MASMI Hungary az ország valamennyi régiójában napi rendszerességgel foglalkoztat kérdezői hálózatot, így a költségmegosztások révén igen kedvező áron tud reprezentatív felméréseket készíteni. Az Euro-Asian Marketing Research Association (EMRA) tagság keretében gyors és olcsó piackutatási lehetőségeket biztosít Közép- és Kelet-Európa országaiban. A MASMI Hungary legjelentősebb megbízói a British-American Tobacco, a Procter&Gamble, a Pro Active International, a proAlpha, valamint a Népszabadság.

A MASMI Research Group

Az 1991-ben Londonban alapított MASMI Research Group az Egyesült Királyságon kívül az USA-ban, Magyarországon, Horvátországban, Jugoszláviában, Oroszországban, Belorussziában és Üzbegisztánban működtet irodákat. A MASMI-cégek elsősorban Kelet-Európa, a Kaukázus és Közép-Ázsia komplex üzleti életéről szolgáltatnak információkat, végeznek felméréseket.

A csoport múlt évi árbevétele 6,5 millió dollár volt. Idén az első félévet 4,9 millió dollár forgalommal zárta, ami év végére előreláthatóan 7 millió dollárra fog növekedni. A cégcsoport 10 irodájában mintegy 120 szakember dolgozik.

A MASMI alapító tagja az EMRA (Euro-Asian Marketing Research Association) néven ismert szakmai szövetségnek.

A Pro Active International on-line tanácsadó cégről

Az 1997-ben alakult Pro Active International a világ vezető internetes piackutató és tanácsadó cégévé nőtte ki magát. Központja Amszterdamban van. Kilenc európai, továbbá egy-egy ázsiai és amerikai irodával rendelkezik. A cég piacvezető az online kutatási módszerek és technológiák alkalmazásában.

Az Internet Monitor

Az 1998-ban útjára indított Internet Monitor ma a világ legnagyobb internet-használattal foglalkozó felmérés-sorozata, amelyet félévente bonyolítanak le a világ több mint 30 országában. A kutatást olyan vezető internetes cégek fémjelzik, mint a 24/7 Media, az Active Advertising, az Ad Pepper, az AltaVista, az AOL, a Clickit, a CNN, a Disney, a DoubleClick, a Unisono, az Excite, a France Telecom, az IDG, az MSN, a Real Media és a Yahoo!.

Az Internet Monitor egyedülálló kutatási eljárást alkalmaz, egy online és egy offline (hagyományos) felmérés párhuzamos lebonyolítása által. A kutatás több mint 400 000 válaszadó bevonásával zajlik világszerte.

További információért kérem forduljon hozzánk:

Székely László, a MASMI Hungary ügyvezető igazgatója
(06-1) 470-70-60,
l.szekely@masmi.hu

Békés Tamás, a MASMI Hungary internet-kutatási vezetője
(06-1) 470-70-67,
t.bekes@masmi.hu

Címkék: Hírforrás