Tízéves jubileum a kreativitás jegyében

Partnereivel és ügyfeleivel ünnepelte tizedik születésnapját a Leo Burnett Budapest. A mérföldkőnek is mondható ünnepség keretei közt került sor a "Az ötletek valódi értéke" címmel megrendezett mini-konferenciára.

A felszólalók nyugodtan nevezhetők a kreativitás nagyköveteinek, hiszen köztük lesz Rófusz Ferenc, aki 1981-ben Oscart nyert a “Légy” című animációs filmjével, vagy Michael Conrad, a Leo Burnett Worldwide kreatív igazgatója. “A kreativitást tekintve igen jó a hírnevünk a közép-kelet európai régióban, és úgy gondolom ránk vár a feladat, hogy megmutassuk a magyar piac résztvevőinek, milyen az igazi reklám.” – mondta Anko Reijnders, a Leo Burnett Budapest ügyvezető igazgatója. “Hogy bebizonyítsuk elkötelezettségünket a kreativitás felé, életre hívtunk egy alapítványt, amelynek feladata egy Kreatív Akadémia létrehozása. Az Akadémia célja a magyar tehetségek felkarolása, továbbképzése, mindez a MaRS, a Magyarországi Reklámügynökségek Szövetsége égisze alatt.” – nyilatkozta Anko Reijnders. Mint kezdeményező, a Leo Burnett Budapest 1 millió forintot adományozott e cél érdekében. Serényi János, a MaRS elnöke kijelentette: “Igazán nagyra értékeljük ezt a gesztust. A MaRS egyik fő célkitűzése, hogy a hazai reklámiparnak megfelelő utánpótlást biztosítson, a Kreatív Akadémia pedig pontosan a legerősebb képzelőerő, és a legjobb ötletek felkutatására alakult, így biztosítottnak érzem a hazai reklámipar fejlődését.” “Egy valóban érdekes tanterv kialakításán fáradozunk. Számítunk minden MaRS-tag segítségére egy szakképzett oktatói gárda felállításában, és reméljük, hogy 2002 elejétől valóban megkezdi működését az Akadémia” – tette hozzá Egri Gábor, a MaRS főtitkára. ********** A Leo Burnett Budapest Kft. egyike a három Magyarországon működő ügynökségnek, amelyek tagjai a B|Com3 Group Holding nevű szervezetnek. Az 1991-ben három nemzetközi ügyféllel alapított iroda ma már több mint tizenöt cég negyven márkáját segíti a versengésben. A kezelt ügyfelek között van a Philip Morris, Procter & Gamble, Bristol-Myers Squibb Company, Canon és az UDV. Az ügynökség 2000. évi forgalma meghaladta a 4.3 milliárd forintot, éves bevétele pedig több mint kétszeresére nőtt az utóbbi három év alatt. Website: www.leoburnett.hu Az 1935-ben, Chicagóban nyolc alkalmazottal és három ügyféllel alapított reklámügynökség ma Leo Burnett Worldwide, Inc. (www.leoburnett.com) néven világszerte 200 tagirodával működik. A mára globális hálózatként működő ügynökség a világ 81 piacán van jelen 92 teljes körű tevékenységet végző irodával és olyan szolgáltatásoknak gazdag palettájával, mint a direkt-, adatbázis- vagy interaktív marketing, a sales promotion, vagy a brand consulting. A Leo Burnett jelenleg az Interbrand által számon tartott 25 legeredményesebb vállalat közül héttel működik együtt, amelyek a McDonald’s, a Coca-Cola, a Walt Disney, a Marlboro, a Kellogg, a Tampax és a Nintendo. Az ugyancsak itt jegyzett top 100 cég közül 22 megtalálható a Leo Burnett ügyféllistáján. A 2000-ben 8.278 milliárd USD forgalmat bonyolító Leo Burnett teljes mértékben az ugyancsak chicagói székhelyű Bcom3 Group, Inc. (www.bcom3group.com) tulajdonában van, amely egyike a világ legnagyobb marketing-kommunikációs vállalatainak.

Címkék: Hírforrás