A Holderbank Csoport Holcim Ltd-re változtatja nevét

A Holderbank Financiére Glaris Ltd, a világ egyik legnagyobb cementipari vállalatának igazgató tanácsa, valamint a Csoporthoz tartozó magyar Pannoncem Rt. bejelentik, hogy a Holderbank Csoport neve megváltozott, a részvényesek május 18-i éves közgyűlésének határozata alapján.

Az új elnevezés Holcim Ltd.

A Holcim hosszú ideje a leginkább nemzetközinek mondható a cementiparban, hiszen az összes kontinensen, több mint 70 országban működnek vállalatai, nem egy közülük a saját hazai márkanevén.

Az új név összeköti a vállalat sikerének két alapelemét, a folyamatosságot és a következetes fókuszálást. A Hol utal a Csoport eredetére, hiszen a vállalat a Holderbank nevű svájci faluban született meg, míg a cim a vállalat fő termékének, a cementnek a francia neve.

Az új vállalati megjelenés lehetővé teszi a Holcim számára, hogy erősebb vizuális jelenlétet biztosítson magának a mind élesebb globális versenyben, illetve hogy ideális helyzetbe kerüljön a helyi vállalatok egyesült erejének teljesebb kihasználására, szinergia létrehozására a közös márkanév alatt.

A vállalat május 21-től vezeti be az új nevet és vizuális megjelenést a Csoport cégeinél. A globális “fazonigazítás” időrendjét a későbbiekben határozzák meg, hogy a helyi vállalatok új megjelenése a lehető legjobban alkalmazkodjék a helyi piaci viszonyokhoz.

A hagyományait és vállalati kultúráját ily módon továbbfejlesztő magyar Pannoncem Rt., a Holcim Csoport tagvállalata büszke arra, hogy módja nyílt az új vállalati megjelenéshez való alkalmazkodásra. Az új márkanevet kommentálva Panyi László, a Pannoncem Rt. vezérigazgatója elmondta: “Egy olyan iparágban, amelyben napról-napra élesebb a verseny, ez az új, nagyerejű jelkép markánsan megmutatja mindenkinek, hogy cégünk a világ legerősebb, leghatalmasabb cement, adalékanyag és betongyártó csoportjának része.”

További érdeklődés: Noguchi & Peters Communications
Tel: 312-7289

Címkék: Hírforrás