Elkészült a Nemzeti Információs Társadalom Stratégia

A kormány májusban hárommilliárd forint értékű támogatási programot indít.

Dr. Stumpf István kancelláriaminiszter május 17-én, a Távközlés Világnapján ismertette a kormány Nemzeti Információs Társadalom Stratégiájának “1.0 verzióját”, amellyel Magyarország elindul az Információs Társadalomra való tudatos felkészülés útján. A 3-5 éves időszakra a Széchenyi Tervvel összhangban elkészített, hazai viszonylatban egyedülálló dokumentum fő célkitűzése a magyarság életminőségének javítása, életének jobbá tétele az infokommunikációs eszközök segítségével. A számos társadalmi szervezet bevonásával öt hónap alatt összeállított stratégia következetes végrehajtása jelentős mértékben javíthatja Magyarország pozícióját az információs társadalom kialakulásának hatására gyökeresen átrendeződő világban. A Széchenyi Terv 2001-ben 15-17 milliárd forintot különít el az információs társadalom kiépítését célzó pályázatokra, nem pályázatos támogatásokra és közbeszerzésekre, amelyből a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága májusban összesen hárommilliárd forint értékű támogatási programot indít.

“Ember, Eszköz és Tartalom” – e három terület együttes, egymást kölcsönösen erősítő fejlesztése a most elkészült Nemzeti Információs Társadalom Stratégia alappillére. A dokumentum kiemelt figyelmet fordít az infokommunikációs eszközök használata iránti igény felkeltésére, az információs írástudás elterjesztésére, a technikai infrastruktúra hozzáférhetővé és tömegessé tételére, a magyar nyelvi tartalom (információ és szolgáltatások) fejlesztésére, valamint az elektronikus kormányzat és önkormányzat kiépítésére, a “szolgáltató állam” megteremtésére.

A dokumentum megállapítja, hogy az információs társadalom kialakulása gyökeresen átrendezi a modern világot, és hogy az elkövetkező néhány esztendő során eldől, mely országok lesznek képesek csatlakozni az “Új Gazdasághoz”, és melyek maradnak ki vagy szakadnak le hosszú időre a világ élvonalától. Magyarország hátrányának ledolgozásához, az élvonalhoz történő felzárkózásához elengedhetetlen egy átgondolt, folyamatosan megújuló stratégia mentén megvalósuló, aktív kormányzati beavatkozás.

A stratégia kidolgozásának és fejlesztésének szükségességét már a Széchenyi Terv is megfogalmazta, amely külön fejezetet szentel az információs társadalom- és gazdaságfejlesztésnek, és jelentős forrásokat – a 2001-2002. évre összesen mintegy 40 milliárd forintot – különít el az erre irányuló program végrehajtására.

A kormány 2000 nyarán, az Informatikai Kormánybiztosság létrehozásával teremtette meg a szükséges fejlesztések intézményi hátterét. A most ismertetett stratégia mögött meghúzódó kormányzati elkötelezettség komolyságát mutatja, hogy célirányosan ennyi pénzt az információs társadalom kialakításának előmozdítására Magyarországon még soha nem fordítottak. Teljesen új megközelítést tükröz az is, hogy az állami szervek támogatása mellett kiemelet figyelemben részesülnek a non-profit és profitorientált szervezetek, amelyek a köz javára fordítják ezeket a forrásokat és tevékenységük révén megsokszorozzák a források kedvező hatásait.

A Stratégia főbb célkitűzéseinek megfelelően a végrehajtás hét fő területre terjed ki, amelyek a stratégiában egyenrangú, önálló, ám egymással szoros összefüggésben, szinergiában lévő, egymást folyamatosan átszövő-átfedő cselekvési programok (infrastruktúra-fejlesztési, gazdaságpolitikai, kulturális, oktatási, társadalompolitikai, elektronikus kormányzati és önkormányzati program) formájában szerepelnek. A cselekvési programok középpontjában minden további lépés előfeltétele, azaz a törvényi és jogi szabályozási környezet, valamint az anyagi-technikai infrastruktúra fejlesztése áll.

Mivel az infokommunikációs technológia rendkívül gyors változása nem teszi lehetővé hagyományos, hosszú távú tervek megalkotását, a most elkészített dokumentum hangsúlyozza a Stratégia folyamatos megújulásának szükségességét, amit a rendszeres monitoring eredményeinek visszacsatolása biztosít. Évenként újabb és újabb változat lesz irányadó, ezt jelzi a dokumentum címében szereplő “1.0 verzió” megjelölés.

A Stratégiában megfogalmazott akcióterv alapján Dr. Stumpf István miniszter egy összesen hárommilliárd forint értékű támogatási programcsomag elindítását is bejelentette. Ennek keretében pályázati úton támogatás nyerhető többek közt a stratégiai tervezést elősegítő hazai és nemzetközi kutatások, tanulmányok elkészítésére, civil szervezetek számítógéphez juttatására, és Internetre kapcsolásukra, a Teleház mozgalom további előmozdítására, magyar nyelvi technológiák fejlesztésére, valamint az Információs Társadalom lehetőségeire és kihívásaira való felkészítésre, tudatosságnövelésre.

Külön figyelmet érdemel a sorkatonák informatikai képzésének elősegítésére, valamint a büntetés-végrehajtási intézetekben a fiatalok képzése céljából meghirdetett program csakúgy, mint a továbbtanulni szándékozó, hátrányos helyzetű roma diákok számítógéphez, illetve Internethez való hozzáférését célzó támogatás.

“Az előttünk álló néhány esztendő eldönti, mely országok lesznek képesek felzárkózni a haladás élvonalához”, jelentette ki Dr. Stumpf István kancelláriaminiszter. “Kiemelt fontosságú feladat és egyben ritka lehetőség, esély is, hogy ebben a mindent eldöntő versenyben Magyarország jól szerepeljen. A stratégia kidolgozásával Magyarország elindult az Információs Társadalomra való tudatos felkészülés útján. A program következetes végrehajtása jelentős mértékben elősegítheti hazánk kedvező pozícióját a nemzetgazdaságok rangsorában”, tette hozzá a miniszter.

További felvilágosítás:
dr. Deák Rita
Stratégiai Főosztályvezető
Miniszterelnöki Hivatal
Informatikai Kormánybiztosság
Tel.: 441-2526

Címkék: Hírforrás