A hét első két napján ismét agybajt kaptak a brókerek jutalékuk számolgatása közben, ahogy ránéztek a négy-, illetve ötmilliárdos forgalomra. Valószínűleg a várakozásnak megfelelően alakuló decemberi inflációs számokat sem fogadták kitörő lelkesedéssel, mivel ezek alakulása sem hozott friss vért a tőzsdére.
Pénz- és állampapírpiacA héten diszkont kincstárjegy aukciókat bonyolított le az Államadósság Kezelő Központ. Élénk kereslet mellett a három hónapos papír kivételével tíz bázispont körüli mértékben csökkentek a hozamok az előző kibocsátáshoz képest. A legrövidebb papír aukciója négy bázispontos emelkedést hozott.
A referenciahozamok egyöntetű hozamnövekedést mutattak az elmúlt napokban mind a rövid, mind a hosszú oldalon. Kivételt a három éves államkötvény képzett, itt azonban technikai emelkedésről lehet beszélni, mivel a 2003/K referenciapapírt a 2004/I váltotta fel.
A DWIX értéke 11,35 százalékra csökkent. Ez 18 pontos csökkenést jelent az előző heti értékhez képest.
A forint a dollárral szemben két és fél százalékkal gyengült, a sávban elfoglalt helye nem változott számottevően, a sáv közepétől számított -2,2 százalékon állt.
Szerdán azonban teljesen megváltozott a piac képe. A vártnál kedvezőbb amerikai fogyasztói árindex és a legnagyobb tengerentúli társaságok eredményközléseinek kavalkádja megbolydította a vezető nyugati részvénypiacokat, és az addig halovány teljesítményt nyújtó indexek erőteljes emelkedésbe kezdtek. A Nasdaq több mint öt százalékot javult az elmúlt napokban, a Dow Jones is gyenge erősödést produkált, míg a dél-amerikai fejlődő piacokra az eddiginél is brutálisabban ömlött befelé a pénz. Térségünk börzéi szintén jól teljesítettek, Moszkvában például hét százalék feletti emelkedést mutatott a helyi részvényméter.
A baljós árnyak azonban továbbra is ott lebegnek a tőzsdék felett, az OPEC várakozások szerinti kitermeléscsökkentése nyomán az olajár 27 dollárra ugorott (5 százalék), Amerikában pedig durva esést produkáltak a héten közölt bizalmi indexek. Ez már csak azért is érdekes, mert az elmúlt hetekben folyamatosan arról szónokolt a FED maghatalmú vezetője, Alan Greenspan, hogy a gazdaság soft landingjéről alkotott kép számára ezekből a mutatókból áll össze végérvényesen.
A BUX három százalékos emelkedése és a tartós nyolcezer pont feletti indexszint ellenére kiemelkedő vételi szándékról távolról sem beszélhetünk, a hét második felében is csak kínnal-keservvel került a forgalom viszonylag emberi, 11-12 milliárd forintos szintre.
Természetesen mind a forgalomnövekedés, mind az emelkedés motorja a Matáv volt, a hét százalékos árfolyam-erősödést mutató papír húzta maga után a többi részvényt.
A hét nyertese a Graphisoft volt, a múlt heti 2200 forintos árfolyam után tekintélyes összeget vághattak zsebre a spekulánsok, mivel a részvény nem túl aktív üzletmenet mellett 23 százalékkal erősödött. Szintén erőteljes korrekció zajlott le a Borsodchem piacán, a vegyipari papír 13 százalékot ugrott, továbbra is meglehetősen bizarr körülmények (a napról napra változó nagyrészvényesi nyilatkozatok, illetve a PSZÁF ismételt közbeszólása) közepett. Az elkövetkezendő napok fő eseménye a társaság közgyűlése lesz, a 24-ei összejövetel napján érdemes lesz a részvény szereplésére óránként pillantást vetni – már ha nem függesztik fel a kereskedését… Jól teljesített a többi hagyományosan vezetőnek minősülő részvény is.
A heti mínuszos papírok közül a legnagyobb veszteség is “mindössze” négy százalék volt, a Synergon érte el. Ugyanennyit csökkent a Prímagáz értéke, miután a cég profit warningot adott ki – nem létező nyereségére. A Démász lassan, de biztosan csúszott tovább lefelé. A kisbefektetőket legfeljebb az vigasztalhatja, hogy itt még van áram, nem úgy, mint a napfényes Kaliforniában.
Itthon a BC közgyűlését leszámítva eseménytelennek ígérkezik a hét, bár ez az egy történés nagy felfordulást okozhat. Amerikában tart a vállalati eredmények közlési szezonja. Nem túl sok, de annál erősebb hatású makrogazdasági mutató várható közlése mellett vélhetőleg ismét ezek fogják meghatározni a magyar piac mozgását is.
Tõzsdeindexek
|
||||||
Index | pénteki záróár | Változás egy hét alatt, % |
Változás az év eleje óta, % |
|||
BUX | 8146,0 | 3,03 % | 3,77 % | |||
Varsó WIG | 17598,0 | 3,09 % | -1,04 % | |||
Prága PX50 | 515,1 | 4,82 % | 7,65 % | |||
Frankfurt DAX | 6651,5 | 2,49 % | 3,39 % | |||
Párizs CAC | 5845,7 | 0,20 % | -1,36 % | |||
London FTSE |
6209,3 |
0,71 % | -0,21 % | |||
Nikkei 225 | 13989,1 | 4,81 % | 1,48 % | |||
Hang Seng | 15933,6 | 4,17 % | 5,55 % | |||
Dow Jones IA | 10587,6 | 0,59 % | -1,85 % | |||
Nasdaq | 2770,4 | 5,48 % | 12,14 % |