Szintet lépett az Apple: már kábelt sem ad ehhez a kütyüjéhez

Sokan nem fognak örülni.

Az Apple szeptember 9-én tartotta meg éves, nagy eseményét, amelyen az új iPhone-ok mellett számos kiegészítőt is bemutattak, többek között a tizedik generációs Watch okosórákat, valamint az AirPods 4-et – hagyományos és zajszűrős kiadásban.

Azt már megszokhatták az almás márka rajongói, hogy az eszközök relatíve karcsú dobozban érkeznek meg, ugyanis az adapter rendre kimarad a csomagolásból, az AirPods 4-es vezeték nélküli fülhallgató esetében már szintet léptek a cupertinióiak: már kábelt sem adnak az eszköz mellé – írja a 9to5Mac.

A fülhallgatók szeptember 20-án kerülnek csak a boltok polcaira, így vásárlói visszajelzés még nem érkezett erről, de az Apple termékek összehasonlítására létrehozott oldalán, a doboz tartalmánál az áll: az USB‑C töltőkábelt külön lehet hozzá beszerezni.

A változtatás a sima AirPods 4-et és a zajszűrős verziót is érinti, de az AirPods Max fejhallgatóhoz továbbra is jár a MagSafe töltőtok, valamint egy USB-C töltőkábel. A töltéshez bármilyen USB-C kábel megfelel, az új belépő fülhallgatók tokja pedig már vezeték nélkül is tölthető egy töltőkoronggal – de a Watch okosóra saját töltője is használható hozzá, jegyzi meg a hvg.