Hamarosan szolgálatba állhat Izrael új lézerfegyvere, amely a légvédelmi rendszerét erősíti majd – írja az Interesting Engineering. A vasnyalábnak becézett, hivatalosan Magen nevű rendszert még jó pár évig nem tervezték üzembe állítani, azonban az október 7-én kirobbant, Hamásszal folytatott konfliktus miatt már korábban működésbe léphet.
Izrael légvédelme jelenleg a ballisztikus rakéták megsemmisítését szolgáló Arrow-rendszerekből, a Dávid parittyája nevű rakétarendszerből, valamint a híres vaskupolából áll.
A szakértők úgy vélik, a lézerfegyvereknek számos előnyük lehet a hagyományos, rakétaalapú légvédelemmel szemben, például olcsóbb az üzemeltetésük, kevesebb embert igényel a használatuk, nincs korlátja a leadható lövések számának, valamint kevesebb törmelék hullik utánuk a földre.
2020-as jelentések szerint a vasnyaláb akár 7 kilométeres távolságból is képes elpusztítani célpontját, amelyhez mindössze 4 másodpercre van szüksége. Idén pedig már arról érkeztek beszámolók, hogy a rendszer akár a 100 kilowattos teljesítményt is elérheti, és 10 kilométeres távolságba is tudja összpontosítani a sugarát.