Már nem olyan szexi az Apple mint régen

A szakértők olyat tettek, amit már régóta nem: szerintük már nem annyira kívánatos egy MacBook, ellenben egy Surface gépre bebizseregnek. Hoppá.

Nevezzük sznobnak, kérkedőnek, vagy szimplán igényesnek és kifinomultnak azokat, akik évek, sőt talán évtizedek óta azt hajtogatják, hogy az Apple termékeké a jövő, és a Microsoft bizony egyre inkább szürke és jellegtelen a maga kis Windows verzióival, kék halállal, Start menüvel és egyebekkel. És egy Windows-t futtató PC vagy laptop is olyan… átlagos, bezzeg egy MacBook, az maga a finesse, a fehér-ezüst elegancia és csoda.

Az ilyen hozzáállás ráadásul nem változott akkor sem, amikor évről évre jöttek az új bejelentések, hol egy új MacBook érkezett (amikor a rajongók hangos üdvrivalgással fogadták), vagy egy új Windows-verzió (na, még egy újfajta kék halál, mondták az ellenlábasok), esetleg egy frissebb Windows-alapú laptop (és már jött is az almás táborból, hogy na, ez sem lesz soha olyan csodás, mint egy MacBook).

Most viszont valami megváltozott.

Amikor a hét közepén bemutatkozott a Surface Book és a Surface Studio, a kritikusok egyértelműen azt mondták: hoppá, a Microsoft most végre olyat húzott, amit rég nem, igazán innovatív, és szexi az, amit letettek az asztalra. Csak akkor még hozzátették azt is: holnap úgyis mindent lealáz az Apple. Aztán eljött a másnap, és bemutattak egy tök ugyanolyan MacBookot, mint amilyenek az előzőek voltak, csak épp a drágábbakon van egy extra érintőkijelzős csík, amit pár hét után mindenki úgyis csak arra fog használni, hogy emojikat válogasson rajta a Messenger-csevegéshez.

Érintőkijelzős billentyűzet-csík. A szakértők szerint csak rövid távon érdekes.

De mitől lett újra menő a Microsoft, és mi lett unalmas az Apple-ben?

A szakmai kommentárok és vélemények három fontos téren látják a változás okait:

A Surface Dial egy nem várt, de nagyon izgalmas újdonság. Ki tudja, mi mindenre lehetne használni?

Persze nem azt mondjuk, hogy mindenki, aki eddig MacBookot használt, azonnal vesse a tűzre és térjen át Surface-re. De azt talán még maga Steve Jobs is elismerné, ha még élne, hogy a bátorság és az innováció feliratú labda most átpattant a Microsofthoz. Már csak az a kérdés, maguknál tudják-e tartani elegendő ideig.