Ilyenek lettek az új Facebook emojik

Bugyutácskák lettek, de legalább mindenhol egységesen lettek azok, ráadásul polkorrekt módon. Fedezd fel őket, és írd meg kommentben, hogy tetszenek!

A Facebook újratervezte a Messenger üzenetküldő alkalmazásban alkalmazható emojikat (leánykori nevükön szmájlikat, csak ugye egy ideje már nem csak mosolygó fejekről beszélünk, sőt egyáltalán nem csak fejekről – az emoji az érzelmeket kifejező ikon, azaz emoticon szó szlengesített verziója). 1500 friss ikon érkezett az alkalmazásba, mutatunk belőlük párat.

Igen, az alábbiakban is látható, hogy kissé bugyutácska, gyerekes, túlszínezett csodával lett tele az alkalmazás, de legalább az a Facebook mellett szólhat, hogy most már konzekvensen ugyanaz látszik minden Messenger változatban. Eddig ugyanis némelyest máshogy nézett ki ugyanaz az emoji a böngészőben futó ablakban és a különféle mobil appokban.

Az androidos és iOS alatti Messenger appok a legközelebbi frissítéskor kapják meg az új emojikat (tehát ha még nem ezeket látja a telefonon, akkor pár napon belül érkeznek). A váltásra egyébként a Facebook szerint azért volt szükség, mert korábban nem csak platformonként volt eltérő az emojik megjelenítése, hanem néha egyes telefongyártók saját felületén a gyártók áltla készített emoji verziók szerepeltek, amik néhol félreértésekhez vezettek.

Másrészt, ha hosszan nyomunk egy-egy fejre, a polkorrektség jegyében már bőrszínt is választhatunk nekik, de akár keresgélhetünk különféle hajszínnel megáldott fejecskéket is. Ugyanezt böngészőben úgy érhetjük el, ha hosszabban nyomva tartjuk az egérgombot, miután a kiválasztott figura fölé vittük a kurzort, mobilon pedig alapértelmezetten is megadhatjuk az aktuális bőrszínt.