A készpénz ideje lejárt: ezért jobb a mobilfizetés

Túlélhetünk egy fesztivált egy forint készpénz nélkül, csak mobillal? Naná: a főníciai találmány jól szolgált pár ezer évig, de a pénz most a telefonokra költözik.

Ha manapság ellátogatunk valamilyen szórakozóhelyre, vagy egy nyári fesztiválra, talán még meglepődve vehetjük tudomásul, hogy a pultnál már nem papír- és fémpénzekkel kell szerencsétlenkedni, vagy bankkártyáink között kutakodni. A kényelmes és hatékony mobilfizetés a pénz történetében a legújabb lépcsőfok. Nézzük, hogyan jutottunk idáig, majd azt is összegyűjtjük, milyen előnyökkel jár, ha az embernek hagyományos pénztárca helyett Mobiltárcája van.

Kecskék, aranyak és váltók

Az eladás és vásárlás világában a történelem során folyamatosan változtak a módszerek. Kezdetben ugyebár a cserekereskedelem virágzott, amikor a termelők közvetlenül adták egymásnak a kecskét a búzáért. Aztán jött az első behelyettesítés, a főníciaiaknak tulajdonított fémpénzzel, ahol a nemesfém típusának és súlyának értéke alapján már nem kecskét adtunk a búzáért, hanem annyi érmét, amennyiért az illető később kecskét vehetett magának.

Jóval később jöttek a papírpénzek, bankjegyek és váltók, amelyek már tulajdonképpen virtuális fizetőeszközök, hiszen a papírnak már nincs saját értéke, mint az aranynak vagy ezüstnek, egy közmegegyezés szerint megállapított vásárlóerőt képvisel. Az elmúlt évtizedekben aztán jött a bankkártya, ahol már valódi pénz sem cserélt gazdát, csupán a plasztikkártyák segítségével a bankkal “kommunikált” az üzlet másik szereplője.

Legyünk tárca nélküli miniszterek

A fentiek alapján a mostanában egyre jobban beinduló mobilfizetés is az eddigi módszertant követi: virtuális pénz ez is, de könnyebben, hatékonyabban. Nézzük pontokba szedve, miért is hatékonyabb mobillal fizetni, mint az eddigi módszereket használni: