Az Apple haraphatja a következőt a Nokiából

Jól értesült források szerint a finn vállalat hamarosan egy újabb részlegét is áruba fogja bocsátani.

A Microsoft és a Nokia 2013 szeptember elején jelentette be, hogy a Microsoft felvásárolja a Nokiát. A két vállalat között létrejött megállapodás értelmében a Microsoft egész konkrétan a Nokia készülékek és szolgáltatások üzletágát kebelezte be. A Microsoft-Nokia ügylet tavaly április 25-én fejeződött be, vagyis hivatalosan ekkor került a Nokia mintegy 32 ezer dolgozója a Microsoft alkalmazásába. A tranzakciót követően a Nokia központja továbbra is maradt Finnországban, a vállalat pedig ettől kezdve már az NSN-re, a HERE szolgáltatásra, és az Advanced Technologies részlegre fókuszál. De talán már nem sokáig.

A Bloomberg másfél hete számolt be arról, hogy a Nokia állítólag azt fontolgatja, hogy a közeljövőben a HERE üzletágát is eladja, most pedig arról ír, hogy igen nagy az esélye annak, hogy az Apple lesz a vásárló. A Nokia vélhetően azért tervezi ezen lépés megtételét, mert egyrészt a jövőben már csak a vezeték nélküli adatátviteli üzletágára szeretne fókuszálni, másrészt pedig ily módon némi bevételre kíván szert tenni. Ez utóbbira szüksége is lehet, ugyanis nemrégiben 16,8 milliárd dollár ellenében felvásárolta az Alcatel-Lucentet, és pletykák szerint jövőre újra bele fog kezdeni a mobilgyártásba.

A lehetséges vásárlók között említik a közösségi taxiszolgáltatásáról híres Ubert, illetve állítólag egyes német autógyártó cégek is lecsapnának a Here-re, melynek piaci értéke jelenleg mintegy 2,1 milliárd dollárra tehető. Pletykák szerint többek közt az Alibaba, az Amazon, a Facebook, illetve a Baidu is a potenciális vásárlók listáján szerepel.

Érdekesség, hogy a Nokia 2008-ban még nem kevesebb mint 8,1 milliárd dollárért vásárolta fel a HERE alapját biztosító Navteq vállalatot. A korábban Ovi Maps, illetve Nokia Maps nevet viselt HERE napjaink egyik legnépszerűbb, többek közt offline navigációra is képes alkalmazása, mely immár az összes népszerű okostelefon platformon elérhető.