Gyógytornára jár, és bízik benne, hogy újra tud majd járni a házomlásban megsérült balettművész

„Vannak hullámvölgyek, van, amikor nehezebb, de bírom még" – mondta Tóth Nikolett, aki 2022-ben sérült meg súlyosan a Jókai utcában.

Heti négyszer jár gyógytornára ennek részeként robotterápiára is Tóth Nikolett, a balettművész, akit 2022-ben temetett maga alá egy ház leomló homlokzata a terézvárosi Jókai utcában, írta a Blikk. A balesetben súlyosan megsérült a gerince és a koponyája, kerekesszékbe kényszerült, de amint elmondta, erősen bízik benne, hogy egyszer újra tud majd járni, még ha tudja is jól, hosszú út vezet ehhez a célhoz.

„A sérült gerincvelő esetében a fejlődés rendkívül hosszadalmas lehet, és nem lehet megjósolni, mikor lesz eredmény (…)

Próbálok pozitív maradni. Vannak hullámvölgyek, van, amikor nehezebb, de bírom még

– mondta a Budapesti Operettszínház volt művésze, aki rendszeresen jár pszichológushoz a baleset óta. „Biztonságban érzem magam a pszichológusnál, tudok beszélni azokról a hétköznapi dolgokról, amik foglalkoztatnak” – mondta.

Tóth Nikolett pozitív változásként éli meg azt is, hogy beköltözhetett egy akadálymentesített, csendes utcában lévő, zöld környezettel övezett önkormányzati lakásba, ahol nagyon jól érzi magát. Még nem tárgyaltak részletekről, de szeretne a továbbiakban is az Operettszínházban maradni és folytatni a munkát.