A Művészetek Völgye minden eddiginél színesebb és több programmal várja a fesztiválozókat

A Művészetek Völgye Fesztivál idén több programmal várja a fesztiválozókat, mint valaha, akik közel 3000 lehetőségből választhatnak majd július 19. és 28. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend helyszínein. A fesztivál ezúttal is számos újdonsággal készül, köztük új helyszínekkel, fenntarthatósági és művészeti programokkal, saját színdarabbal, erősödik a kortárs képzőművészeti kínálat, de idén számos múzeum is látogatható lesz a Völgyben. Visszatér sokak kedvence, a Völgyimpró és a Zenélő Busz is.
Fotó: Fekete Kristóf Tibor

A Művészetek Völgye Fesztivál olyan, mint egy 10 napos kortárs művészeti összejövetel, ahol nemcsak a zenei műfajok találkoznak, hanem az irodalom, a színház, a tánc- és cirkuszművészetek, a filmek, a fotográfia vagy éppen a kortárs képzőművészet. A Völgy olyan, mint a béke szigete, ahol mindenki kedvére kikapcsolódhat: szeressen akár hajnalig bulizni a kedvenc zenekaraira, kézműveskedni vagy éppen jógával vagy túrával indítani a napot.

Az idei évben 2972 program várja a fesztiválozókat a Művészetek Völgye három településére és több új helyszínnel is bővül a fesztivál: külön udvarral készül a Romani Design, a művészetek és a környezetvédelem kapcsolatát járja körül a SzimBio Udvar, a MűvészVölgy Kúria emelete kortárs képzőművészeti beszélgetéseknek ad majd otthont. Ebben az évben több múzeum is csatlakozik a Művészetek Völgyéhez: a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, Budapest Főváros Levéltára, a Néprajzi Múzeum, a Laczkó Dezső Múzeum, az Adaptér, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum, a Posta Múzeum, valamint a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) is interaktív kiállításokkal és programokkal ad betekintést kínálatába.

Fotó: Fekete Kristóf Tibor

A Művészetek Völgye idei színházi premierje az Art-Színtérrel közös Tikk-Takk Bumm című darab lesz, a főszerepben Ember Márkkal, Csiby Gergellyel és Dobó Enikővel. A teljes programbontás már elérhető a www.muveszetekvolgye.hu oldalon és az ingyenes programfüzetben. Most pedig lássuk, mire is készülhetünk idén.

A Panoráma Színpadtól a pajtán át a templomig – így muzsikál a Művészetek Völgye

A fesztivál nagyszínpadán, a Panoráma Színpadon idén olyan zenekarokra tombolhat a közönség, mint a 30Y, az Aurevoir., a Bagossy Brothers Company, a BËLGA, Beton.Hofi, az új lemezes Blahalouisiana, a 15. születésnapját ünneplő Bohemian Betyars, az idén ötéves Carson Coma, , de elhozza slágereit a Csaknekedkislány, a szintén új lemezzel készülő Elefánt, az Esti Kornél, a hiperkarma, az Ivan & The Parazol, a Kiscsillag, a Margaret Island, a Parno Graszt, a Platon Karataev, a Punnany Massif és a Quimby is.

Igazi legendákkal találkozhat a közönség a vigántpetendi Cirque du Tókertben. Tavalyi nagysikerű völgyes debütálása után ismét felcsendülnek Zorán slágerei, Kern András Te majd kézen fogsz… című estjével érkezik Falusi Mariannal, Dés László pedig Básti Juli, Tóth Vera és Wunderlich József társaságában lép majd színpadra. A Budapest Bár is igazi sztárparádéval készül a Völgyre, hiszen Kiss Tibor, Németh Juci, Rutkai Bori, Keleti András, Mező Misi és Tóth Vera is velük tart majd. Bródy János életműve esszenciáját mutatja majd a legkorábbi dalaitól a legújabbakig, míg a Csík zenekar ezúttal Presser Gáborral kiegészülve hozza slágereit.

A tavaly debütált, Taliándörögd zenei ütőereként szolgáló Közlekedési Múzeum x LŐTÉR helyszín ezúttal is második nagyszínpadként szállítja a Völgybe a legfrissebb ütemeket és a régi kedvenceket. Itt lép fel az Analog Balaton, az Anima Sound System, Ajsa Luna, a Besh o droM, a Co Lee Live Band, a Duckshell, az Európa Kiadó, a Fiúk, a Freakin Disco, Hundred Sins, a Lóci Játszik, a Péterfy Bori & Love Band, a Random Trip, Sisi, a Selah Vie, a Szabó Balázs Bandája, a Vad Fruttik és a VHK is. A Közlekedési Múzeum x LŐTÉR napközben is változatos programokkal várja a fesztiválozókat a pólófestéstől a linómetszésig, de a látogatók megnézhetik a helyszínen a Múzeum legendás járműveit és múzeumtörténeti érdekességeit is. Innen indul majd a Közlekedési Múzeum retro Ikarusa, a Zenélő Busz is, amely tavalyi debütálása után sokak örömére ismét minden délután körbe robog a fesztiválon, miközben olyan előadók játszanak limitált közönségének, mint például Bérczesi Robi, Hobo, a Margaret Island vagy éppen Wunderlich József.

A fesztiválon külön helyszín szól a jazz, a világzene, a folk vagy éppen a komolyzene kedvelői számára. Az idén másodjára visszatérő a Magyar Jazz Szövetség Udvara a dixieland klasszikusaitól a mainstream jazz áramlatain át a kreatív, modern formációkig, színvonalas jazzkavalkáddal készül a vájtfülű fesztiválozóknak. A Hagyományok Háza Folk Udvar egyfajta időkapszulaként idéz meg mesterek segítségével egy lassan végképp eltűnő világot, annak zene, tánc, mese- és mondavilágával, kézműves hagyományaival. Az udvarban gyakran hajnalig pörögnek a szoknyák és megy a tánctanítás.

A Világzenei Udvar Taliándörögd vibráló helyszíne, ahol olyan előadók lépnek fel idén, mint a SzirtesFolk, a Tarsoly Band, Palya Bea és zenekara, a Cimbaliband, a Kerekes Band és a Szlovéniából érkező Orlek. A fesztivál első három napján az idén 50 éves Vujicsics együttest ünnepeljük majd a zenekarral együtt. A komoly- és klasszikus zene szerelmeseinek szól a kapolcsi római katolikus templomban a Völgykomolyzene, ahol nagy nevű hazai és külföldi előadók és fiatal virtuózok muzsikálnak majd, míg a Papageno Klassziknál, a vigántpetendi templomban minden nap egy-egy zeneszerző kerül majd a középpontba, két napon keresztül pedig a Danubia Zenekar felel majd a programért.

A Harcsa Veronika Udvar idén is megújul. Ezúttal Taliándörögdre költözik a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel, és kreatív foglalkozásaikkal közösen otthonra találva várja a látogatókat, olyan előadókkal, mint az osztrák Anna Anderluh, a Gyémánt Bálint Trió, a makrohang, a Musspell, a Mayberian Sanskülötts, Lenkke_, Palágyi Ildikó és a Lengyelországból érkező Piotr Budniak Essential Group.

1100 éve Európában, 20 éve az Unióban. A Petőfi Udvarban a könnyűzenei koncertek mellett további kulturális programok, irodalmi beszélgetések a PIM Pilvax Brunch-csal és ismeretterjesztő előadások is várják majd az érdeklődőket a Petőfi Kulturális Ügynökség, a Magyar Kultúra magazin, a Petőfi Irodalmi Múzeum, valamint a Magyar Nemzeti Múzeum szervezésében. Az udvar zenei kínálatában a popkultúra minden szegmense megtalálható lesz majd, a kisebb zenekaroktól kezdve az ismertebb előadókig számos zenei műfajban alkotó előadóművész képviselteti magát, köztük a Halmos Béla Program támogatottjai és a Hajógyárról ismert formációk is. Itt játszik majd többek közt a Góbé, a Jazzbois, a The Qualitons, Lil Frakk, a Galaxisok, a Pál Utcai Fiúk, Kiss Tibi és az Aranyakkord és a Fran Palermo is.

Vigántpetenden található a Völgy tudatalattija, a Petendi Pajta, ahol a Vad Art művészei befelé figyelős ambienttel hozzák el a korszellem táncát, ahogy az Önismereti Diszkó is segíti a hajnalig tartó elmélyült táncot. A Kender Kertbe egy év kihagyás után idén visszatér sokak kedvence a Völgyimpró, ahol a Blue sPot zenekar délutánonként más-más vendégzenészt hív el egy-egy improvizatív minikoncertre.