Őszinteség, szeretet, szabadság: Nemanja Radulović hegedűművész a Margitszigeti Színházban

Egy korábbi interjúban mondtad, hogy a fiatal zenészeknek azt tanácsolod: mindig emlékezzenek rá miért kezdték el. Te miért kezdted el? Mesélnél a zenei utadról, annak hullámvölgyeiről, és arról, mi vezetett ahhoz, hogy a hegedű mellett kötelezd el magad?

Hét évesen kezdtem Nisben, a szülővárosomban. Emlékszem, milyen örömöt éreztem, amikor megkaptam az első hegedűmet. Néhány hónappal később léptem fel először színpadon, és ez az érzés a közönség előtt csak fokozódott. Mintha az idő múlása megváltozott volna: egy másodperc örökkévalóságnak tűnt, a koncert mégis pillanatok alatt véget ért. Ez az érzés még ma is megvan bennem.

A klasszikus remekművek és világhírű örökzöld szerzemények ötvözése a rád jellemző “Radulovics-stílusban” lenyűgöző. Hogyan biztosítod a zökkenőmentes átmenetet a műfajok között? Hogyan maradsz hű klasszikus gyökereidhez, miközben új zenei területeket fedezel fel és mi alapján állítod össze a repertoárt?

Nem teszek különbséget a műfajok között. Bár zenei neveltetésem klasszikus volt, mindig is szabad szellemű emberek vettek körül, akik megértették velem, hogy a zene a közönséggel való kommunikáció egyik formája, akár írott, akár más gyökerekből ered. Úgy gondolom, még ha egy régen komponált zenét játszva a hagyományok irányítanak is minket abban, hogy hogyan értelmezzünk bizonyos szerzőket, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy mi magunk is nyomot hagyjunk zenénkkel, zene értelmezésünkkel.

Nagyon széles érzelmi skálát közvetítesz a zenéden keresztül. Szerinted mi az, ami ‘lelket’ ad a zenének?

Őszinteség, szeretet, szabadság. Nekem a zene adja a legszebb pillanatokat, bárhová utazhatok és olyan dolgokat élhetek át általa, amelyeket az életemben enélkül nem tapasztalnék meg.

Az együttműködések gyakran új életet lehelnek a zenébe. Van olyan művész vagy zeneszerző, akivel nagy álmod együtt dolgozni a jövőben?

Sokan vannak. Minden eddigi találkozásom tanított valamit. És persze vannak művészek, akiket bár személyesen nem ismerek, hosszú ideje inspirálnak.

A Double Sens 2008 óta része zenei utadnak. Hogyan változott az együttes dinamikája az évek során?

Szerettem volna egy olyan együttest, amely amellett, hogy szabadon próbál ki művészi dolgokat, amelyben a szabadság és a szeretet az irányadók, két kultúrámat (francia és szerb) is egyesíteni tudja. Nagyon szerencsés vagyok, hogy megtaláltam a zenei családom. A Double Sens-szel minden projekt egy felfedezés. A tradicionális zenétől, amit a kezdetekkor nem feltétlenül terveztünk, a legújabb Beethoven-projektig, amely a Kreutzer-szonáta átdolgozásával foglalkozik. Mindig megpróbálunk mindent beleadni. Ez teszi az egész folyamatot izgalmassá: a munka kezdetétől az előadásig, a közönséggel való interakciókig.

Mesélnél egy emlékezetes vagy különösen inspiráló pillanatról a karriered során, amely művészként formált téged?

Vannak koncertek, amelyek velem maradnak, de a koncerteken kívül az inspiráció a családomból, a mindennapi életből, a tanárokból, a kamarazenei partnerekből és a barátokból származik.

Csodálatra méltó az a törekvésetek, hogy minden korosztályú és a legkülönbözőbb háttérrel rendelkező közönséget elérjetek. Hogyan alakítjátok ki előadásaitokat, hogy azok ilyen sokféle csoporthoz szóljanak?

Játszuk a zenét, és mindenkit szívesen látunk. Nincs különösebb kutatás arra vonatkozóan, hogyan vonzzuk be a közönséget.

Jártál már Budapesten vagy a Margitszigeti Színházban?

Már többször jártam Budapesten, szakmai okokból, vagy különleges pillanatok miatt a családdal és barátokkal. Alig várom, hogy visszatérjek! Számomra a zene mindenkié. Ilyen környezetben játszani, mint a Margitszigeti Színház, csak varázslatos lehet!

Számíthatunk meglepetésekre vagy egyedi elemekre ezen az előadáson?

Sosem tudhatjuk! Mi is meg tudunk ám lepődni. Ez az élő koncert és az élet szépsége!