Gálvölgyi János második alkalommal is elment Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorába vendégként. A színművész itt egyebek mellett arról mesélt, sosem volt társasági ember: gyerekként nem igényelte a nagy társaságot, és ez a mai napig így van. Mint mondta, négy emberrel még elvan valahogy, de nyolccal már nem tud mit kezdeni, kifejezetten feszeng ilyenkor. Leginkább az zavarja, hogy nem tud feloldódni emberek között.
„A feleségem azt szokta mondani, hogy ahhoz képest, hogy magánzó vagyok, nagyon sokra vittem” – fogalmazott Gálvölgyi, aki annak ellenére, hogy hazánk egyik leghíresebb parodistája, nem szeret vicceket mesélni. Elmondása szerint emiatt gyakran csalódnak is benne az emberek, mert azt várják tőle, hogy magánemberként is olyan, mint a szerepeiben.
Mit látnak a tévében? Hogy ez a pali mindenben olyan jó, hát ebből ömlik a vicc. Pláne régebben, amikor még szerepeltem a televízióban, vidám műsorokban. És bemész, épp a depi van rajtad, vagy nem tudom én, hogy mi…
– mondta a színész, majd egy konkrét történetet is elmesélt.
A Lukács-uszodában jártam – szeretnék még járni egy darabig –, jöttem ki egyszer, és egy pali ült a padon, egy kedves, jól öltözött ember. Azt mondta: »Drága művész úr, maga nekem az isten, magát várom már itt reggel óta! Művész úr, elmondanék egy viccet önnek« – és közben mentünk. Mondom, nagyon szépen kérem, ne mondjon viccet, mert nem szeretem. »De művész úr, ezt hallgassa végig…« Mondom, nagyon szépen kérem, hagyjon, nem szeretem a vicceket, nem tudok reagálni a viccekre, meg ismerem. »Gálvölgyi úr, édes művész úr, művész úr!« Kiértünk a Frankel Leó útra, és zengett az utca, hogy »Te rohadt, büdös, nagyképű« – amit akarsz, minden. És mindez abból adódott, hogy ő azt várta, hogy megállok, eldumcsizunk, én is mondok egy viccet. Erre én képtelen vagyok. Ilyen értelemben nem vagyok jó partner ezekre a dolgokra.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="270" width="480" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
