Elfogták a telefonbetyárt, aki tavaly ősz óta több száz bombafenyegetéssel borzolta Franciaország kedélyeit

Az elkövető egy 13 éves fiú, aki viccből tette, amit tett.

Franciaország nyugati részén elfogtak egy 13 éves fiút, akit azzal gyanúsítanak, hogy tavaly ősz óta bombafenyegetések százaiért felelős – írja az MTI a rennes-i ügyészség csütörtöki közlése nyomán. A telefonbetyár ellen még aznap büntetőeljárást indítottak.

A tanulót azzal vádolják, hogy Franciaország szerte bombafenyegetések százait jelentette be különösen repülőterek, bíróságok és egyetemek ellen. A fiatal gyanúsított beismerte, hogy „játékvágyból” cselekedett, mindenféle politikai vagy vallási indíték nélkül.

A hatóságok kezére került diákot legalább 380 bombafenyegetéssel vádolják a Le Parisien című francia lap jelentése szerint.

A fiú ugyan külföldi hálózaton keresztül tette a bejelentéseket, a nyomozóknak mégis sikerült a nyomára bukkanniuk. A rendőrség először az egész családot őrizetbe vette, a szülőket és fivérét később azonban elengedték, mert nem találták bizonyítékát annak, hogy közük lett volna az ügyhöz.

A sorozatos bombafenyegetések az ősszel komoly fennakadásokat okoztak egész Franciaországban. A hívások egy tanár elleni halálos iszlamista támadás és a gázai övezeti háború kitörése nyomán kezdődtek el. A hatóságok nem tudtak megállapítani kézzelfogható fenyegetést vagy politikai indítékot a háttérben. A rendőrség szerint az iskolák kiürítéséről készített felvételeket több millióan tekintették meg a közösségi médiában. A repülőterek elleni bombafenyegetések pedig napokra megbénították a légikikötők forgalmát.

Philippe Astruc illetékes ügyész szerint a fiú terhére rótt bejelentések közül igazolhatóan – a többi között – a rennes-i pályaudvar és az Ouest France regionális lap szerkesztősége ellen december 28. és január 10. közötti időszakban elkövetett bombafenyegetéseket tudják összefüggésbe hozni vele. A súlyos személyiségzavarral küzdő diák ellen már korábban hoztak egy egyéves nevelési rendszabályt.