„Minden hosszú kapcsolatba kell legalább egy kenyértörés” – Gáspár Virág újra együtt van párjával

Hamarosan az eljegyzésre is sor kerülhet.

Gáspár Virág közel négy éve ismerkedett meg párjával, Krisztiánnal egy salgótarjáni diszkóban. Mint kiderült, nemrég mosolyszünet volt köztük, de végül sikerült minden vitás kérdést rendezniük, és ma már újra egy párt alkotnak. Gáspár Győző és Bea kisebbik lánya a Borsnak beszélt kapcsolatukról.

Néha van köztünk balhé, mert mindketten nagyon erős és határozott személyiségek vagyunk. Ha vitatkozunk, akkor beleadunk apait-anyait, bár főleg én, hiszen hozott anyagból dolgozom és ebben az országban tényleg mindenki tudja, milyen az, ha anyukám és apukám nekidurálják magukat egy civakodás közben

– mondta el Gáspár Virág, majd úgy folyatta:

Nagyon erős kötelék van közöttünk, még akkor is, ha néha hülyeségeket csinálunk. Fiatalok vagyunk, és talán kicsit néha őrültek is, de összetartozunk. Ez a pár hét haragszomrád arra biztosan jó volt, hogy rájöjjünk, mennyire hiányzik a másik, ha nem vagyunk együtt. Lehet, hogy sokan nem értenek majd egyet azzal, amit most mondok, de szerintem minden hosszú kapcsolatba kell történjen legalább egy kenyértörés, hogy aztán az ember értékelni tudja a szerelmét.

Krisztián is nyilatkozott a lapnak, és elmondta: elég sokszor megkapta már a kérdést, hogy mikor tervezi eljegyezni barátnőjét.

Jogos is a felvetés, hiszen három és fél éve vagyunk már együtt. Tulajdonképpen készültem is rá, csak aztán jött ez a kis galiba. Én is úgy érzem, hogy kellett nekünk ez a kis szünet ahhoz, hogy mindketten tisztán lássuk, merre is tart a kapcsolatunk. Nem bírjuk egymás nélkül, és most minden jól is alakul az életünkben.

Elmondása szerint párja hatalmasat változott az utóbbi időszakban. „Ahogy én látom, volt egy kis zűrzavar nála. Nem igazán találta önmagát, de már tudja, mit szeretne az élettől, és erre egyébként nagyon hamar ébredt rá, amiért különösen büszke is vagyok rá. Egyébként azt az időszakot, amíg külön voltunk, én is kihasználtam. Befelé fordultam, önmagamra koncentráltam és elindítottam egy vállalkozást” – mondta el Krisztián.

Most újra megpróbáljuk az együttélést is Virággal. Ha pedig minden jól megy, akkor vannak nagyobb terveim erre az évre, aminek szerintem mindkettőnk családja nagyon fog örülni

– fogalmazott sejtelmesen Krisztián, akit egyébként Gáspár Győző is nagyon kedvel. Ő már 2020-ban, lánya 18. születénsapjakor úgy nyilatkozott, örülne, ha hamarosan szóba kerülne a lánykérés és a családalapítás, mert szeretne fiatal nagypapa lenni.

Címkék: gáspár virág