Egy 26 fős nemzetközi társaság ment még április végén a Vörös-tengerre búvárkodni egy hajóval, ám útközben az felborult, így lett az álomnyaralásból rémálom. A Telegraph arról ír, csak az utasok együttműködésének és gyors reakciójának volt köszönhető, hogy mindenki élve kijutott a hajóról.
Az esetről több videó is készült.
A hajóért felelős cég azonban nemhogy segített nekik, még meg is fenyegette őket, és az útlevelek visszatartásával nyomást gyakorolt az utasokra, hogy hamis nyilatkozatot tegyenek a hatóságoknak.
Az 53 éves David Taylor akkor jött rá, hogy valami gond van, mikor reggel felkelt és a horizont helyett halakat látott a kabinja ablakából. A férfi és a fia nem tudott volna kimenekülni a hajóból, ha nem siet a segítségükre egy másik utas.
A 60 éves Fernando Suarez Meila csak a kameráját ment el feltölteni a kabinjába, mikor megdőlt a hajó és az ajtaja hirtelen a plafon helyén volt. Először segített a pánikba esett páron, majd a vészkijárat felé haladva minden más kabint átnéztek, nem maradt-e bennük valaki.
A vészkijáratot nem lehetett használni, de Suarez Meila ki tudta emelni a párost egy másik emeletre, ahonnan már ki tudott menni a hajó oldalára az apa-fia páros.
Suarez Meila viszont csapdába esett. Egyetlen megoldást talált, ha lefelé próbál menekülni, a hajó alatt. 15 méter mélyre kellett leúszni, hogy ki tudjon a hajóból jönni, mikor pedig a felszínre ért azt tapasztalta, hogy senki nincs a közelében.
A mentőtutaj több száz méterrel arrébb volt, és egyedül voltam
– mondta a Telegraph-nak. Egy segítségre rohanó vitorlás mentette ki a vízből.
A Carlton Queen egy 42 méter hosszú luxushajó, 2002-ben építették, a tavalyi felújítás óta ez volt a második útja, ahogy a 26 fős csoportnak az egyhetes túrából is ez volt a második napja rajta. Az utasok már a baleset előtt is panaszkodtak, hogy összevissza inog a hajó, de a legénység nyugtatgatta őket.
A 48 éves Toby Meadows a fedélzeten volt, mikor a hajó az oldalára borult, még időben észrevették a bátyjával, gyorsan az oldalához futottak, így a hajón tudtak maradni, nem úgy, mint mások, akik a vízbe zuhantak.
Meadows szerint a legénység egyes tagjai voltak azok, akik elsőként a mentőcsónakokba ugrottak. Közben volt olyan utas, aki fél órát töltött a tengerben, mire kiemelték egy másik búvárhajóra. Pedig közben akár cápatámadás is érhette volna.
Az utasok most közösségi gyűjtést indítottak, hogy az elveszített felszereléseiket (pénz, telefon, ruha) pótolni tudják, a hajó tulajdonosait és az utazási irodát pedig perelni tudják. Az utasok nehezményezték, hogy nem kompenzációt ajánlottak fel nekik, hanem jövőre ingyenes nyaralást ugyanannál a társaságnál.
Ahol elsüllyedtek, a Shaab Abu Nuhas egyébként egy népszerű búvárcélpont, a mélyben ugyanis négy hajóroncsot is találni 30 méter mélyen.
Állítólag erős szél volt a balesetkor, de ez önmagában nem szabadott volna, hogy gondot okozzon, valószínűleg zátonyra futottak. A hajó tulajdonosa tagadja, hogy alkalmazottai rosszul kezelték volna a helyzetet, ezt csak „beteges” szenzációhajhász utasok állítják.