„Most már örökké úgy fog beszélni, mint Elvis?” – Golden Globe-os köszönőbeszéde miatt cikizik Austin Butlert

A színész Elvis-akcentusa nem mindenkinek nyerte el a tetszését.

Austin Butler vehette át a legjobb drámai színésznek járó Golden Globe-ot a keddi díjátadón az Elvis című filmben nyújtott alakításáért. Köszönőbeszédét ugyanolyan akcentussal és azon a mély hangon mondta el, mint amit a szerep kedvéért annak idején elsajátított, de ez nem mindenkinek jött be: a neten rengetegen kiakadtak azon, hogy Butler benne ragadt a karakterben, és még mindig Elvis Presley-t személyesíti meg a színpadon.

Íme, pár Twitter-bejegyzés a témához kapcsolódóan:

A színész maga is beszélt róla egy tavalyi interjúban, hogy nehezen szabadul Elvis beszédstílusától.

Ezen a ponton folyamatosan azt kérdezem az emberektől: »Ez lenne az én hangom?«, mert most már úgy érzem, igen. Bizonyos dolgok kiváltják, és akkor előjön, de nem tudom. Ha két évig együtt élsz valamivel, és nem csinálsz semmi mást, akkor azt hiszem, nem tudsz mást tenni, elkerülhetetlenül a lényed részévé válik

– mondta el akkor.