Úgy fest, Meghan Markle mégiscsak tudta, hogyan kell pukedlizni, mielőtt találkozott volna II. Erzsébettel

A nemrég megjelent dokumentumfilmjében, és korábban is állította már, hogy fogalma sem volt arról, hogyan kell.

Decemberben debütált a Harry&Meghan című dokusorozat, melyben a sussexi hercegi pár hat órán át mesélt arról, hogyan éltek a királyi család tagjaiként, majd miért hagyták maguk mögött ezt a világot. Az egyik epizódban azt is felidézték, milyen volt Meghan Markle első találkozása II. Erzsébet királynővel. Harry herceg csak mellékesen közölte a párjával, hogy találkozni fognak a brit uralkodóval, majd megkérdezte Markle-t, tud-e pukedlizni. Utóbbi erről azt hitte, csak vicc. Mint mondta, amikor sor került a találkozásra, valódi pukedli helyett egy mély meghajlással, színpadiasan oldalra emelt karokkal üdvözölte a királynőt.

A napokban egy Instagram felhasználó hívta fel a figyelmet arra, hogy Markle a Briliáns elmék című sorozatban még tökéletesen tudta, hogyan kell helyesen pukedlizni, az erről készült felvétellel pedig tele lett a net – szúrta ki a Mirror.

A poszt szerint a szóban forgó jelenetet 2010 és 2011 között forgatták, adásba pedig 2012-ben került négy évvel azelőtt, hogy Harry herceggel megismerkedtek volna. A hercegné egyébként két évvel ezelőtt az Oprah-nak adott interjújában is azt mondta, fogalma sem volt arról, mi az a pukedli, és Sarah Ferguson, York hercegnője tanította meg neki.

Címkék: meghan markle