Rommá mémelik a twitterezők, hogy jóformán esélytelen jegyet venni Taylor Swift turnéjára

Pedig számítani lehetett arra, hogy nagy lesz az érdeklődés.

Jövő tavasszal indul Taylor Swift The Eras nevet viselő turnéja, amire már meg is kezdődött az elővételes jegyárusítás – ám mint kiderült, nem éppen zökkenőmentesen.

A Twittert ellepték az énekesnő rajongóinak bejegyzései, miután arra lettek figyelmesek, hogy a felület, ahol a jegyeket lehet venni, nem igazán működik: várólisták alakulnak is, és egy csomó kiadott kód sem működik, ami nagyban megnehezíti a sor haladását. Összegyűjtöttünk néhány mémet, szemléltetve a helyzetet:

Taylor Swift úgy sétál be a színpadra, hogy senki sincs a közönségben, mert a Ticketmaster sora sosem mozdult meg.

Én, ahogy próbálom kitalálni, hogy a Ticketmaster miért nem volt felkészülve a Taylor Swift jegyek iránti keresletre, amikor maguk küldték ki a kódokat, hogy ellenőrizzék, hány embert érdekelnek az elővételes jegyek.

Ne most, édesem, anyuci több mint kétezer ember mögött áll sorban Taylor Swift jegyekért.

Amikor próbálsz Taylor Swift koncertjegyet szerezni, de a Ticketmaster folyamatosan összeomlik.

– olvasható a mém fölött, amire az énekesnő egyik legnépszerűbb új számának sorait írták.

Címkék: taylor swift