John Legend és Kanye West barátsága azért ért véget, mert utóbbi Trumpot támogatta

Az eltérő politikai véleményük miatt távolodtak el egymástól.

John Legend elárulta, hogy az eltérő politikai véleményük miatt szakadt meg a köztük lévő évtizedes kapcsolat Kanye Westtel. A rapper pár éve Donald Trump támogatója lett, 2020-ban pedig bejelentette, hogy ő is indul az amerikai elnökválasztáson.

Már nem vagyunk olyan jó barátok, mint régen. Őszintén szólva, szerintem ennek az az oka, hogy nyilvánosan kifejtettük egyet nem értésünket a jelöltségével, illetve azzal kapcsolatban, hogy Trumpot támogatja. Azt hiszem, ez már túl sok volt ahhoz, hogy fenntartsuk a barátságunkat

– fogalmazott Legend, aki feleségével, Chrissy Teigennel együtt Trump leghangosabb kritikusai közé tartozik. A legutóbbi választások alkalmával Joe Biden és Kamala Harris mellett kampányoltak.

Zavarta, hogy nem támogattam indulását az Amerikai Egyesült Államok elnöki posztjáért – érthető okokból. Ezzel nem voltam egyedül, de ettől ő még nem volt túl boldog miatta. Körülbelül azóta nem állunk olyan közel egymáshoz.

Nemrég derült ki, hogy Legend és neje ismét babát várnak.

Kapcsolódó
Közel két évvel a vetélése után újra babát vár Chrissy Teigen
Bejelenteni is alig merte, annyira aggódik a kicsiért.