Nemrég jött világra Nick Cannon nyolcadik gyereke, a kisfiút a műsorvezető barátnője, Bre Tiesi szülte meg az otthonukban. A modell az első gyerekének adott életet, minderről hosszú Instagram-posztban számolt be, melyben azt is hangsúlyozta, hogy fájdalomcsillapító nélkül csinálta végig a szülést.
Megcsináltam. Teljesen természetesen, gyógyszerek nélkül szültem otthon. Elképesztő élmény volt. Nem tudom eléggé megköszönni a csapatomnak, hogy segítettek biztonságban világra hozni a fiamat. Ez az élmény örökre megváltoztatott, nem is kívánhattam volna csodálatosabb és támogatóbb partnert. Nélküled nem sikerült volna
– írta posztjában Tiesi, aki a Youtube-csatornáján a szüléséről készült videót is megosztotta.
Ami Cannont illeti, tavaly három gyereke született, júniusban pedig azzal viccelődött, hogy idén talán még több fog.