Emlékezetesre sikerült egy biztonsági őr első napja a jekatyerinburgi Jelcin Központban.
A 60 éves férfi unatkozott, ezért úgy döntött, hogy „kijavítja” Anna Leporskaya egyik festményét – írja az orosz Art Newspaper.
A művész 30-as években készült alkotásán három alak szerepel, akiknek nincs szemük, a biztonsági őr ezen akart javítani, a háromból két arcra két-két pontot rajzolt.
A Központ munkatársai tavaly decemberben fedezték fel, hogy megrongálták a moszkvai Állami Tretyakov Galériából kölcsönkapott festményt.
A lap szerint a biztonsági őr golyóstollal rajzolt a képre, amely így sikerült:
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a nyomozás során azonosították azt a személyt, aki az Anna Leporszkaja képén látható alakokra szemeket festett. Ő egy magáncég alkalmazottja, amely a Jelcin Központ biztonságáért felel
– közölte a múzeum.
Az alkotást elküldték a moszkvai galériába, ahol megvizsgálta egy restaurátor. A szakember azt mondta, hogy a festmény nem szenvedett maradandó károsodást, de a helyreállítása közel 2500 fontba (kb. 1 millió forint) kerül.
A rendőrség rongálás miatt indított nyomozást.
Azt nem tudni, hogy a festmény pontosan mennyit ér, de 740 ezer fontra (kb. 310 millió forint) biztosították be.
A hírek szerint a biztonsági magáncég fizeti a kép helyreállítását.