Exatlon: Nem kicsit lepődtek meg a versenyzők, amikor új játékosok érkeztek

3 hét után feltöltötték a már kiesettek helyét.
Kapcsolódó cikkek

A 2020-as év utolsó napjaiban kezdődött el az Exatlon Hungary harmadik évada, amiből azóta egy Bajnok és két Kihívó távozott. A versenyzők azonban egy lépéssel sem érezhetik közelebb magukat a győzelemhez, ugyanis a legutóbbi versenynapon Palik László nagy bejelentéssel készült nekik.

Kapcsolódó
Mentő vitte kórházba az Exatlon versenyzőjét
Még kétséges, hogy tudja-e folytatni a versenyt.

Azért ma még a villán kívül lesz ez meg az. Ugye három hete zajlik az Exatlon, eddig három párbaj volt, két kék és egy piros párbajra került sor. Itt az idő, hogy feltöltsük a csapatokat. Fogadjátok sok szeretettel új versenyzőtársaitokat

– mondta Palik, amivel eléggé meglepte a játékosokat.