Justin Bieber közel volt az idegösszeomláshoz egy kávéspohár teteje miatt

Fontos hírrel zárjuk 2019-et.

Justin Bieber kanadai. Ezt fontos megjegyezni a most következő, ugyancsak fontos hír kapcsán, mert az énekesen kívül a főszereplő egy kanadai kávézólánc kávéspoharának műanyagfedele lesz.

A Tim Hortons gyakorlatilag a kanadaiak Starbucksa, és idén decemberben egyik pillanatról a másikra lecserélték a kávéspoharaik műanyagfedelét a megszokottól eltérőre. Ez annyira sok volt Biebernek, hogy egy posztban ki is fakadt és szavazást is indított kanadai követői részére, hogy mondják meg, ők mennyire elégedettek az új pohárfedéllel, és kinek hiányzik az a fedél, ami alól kilóg a pohár pereme.

Tudom, hogy így csöpög, de könnyebb inni belőle. Az új fedelek kényelmetlenek a szájnak, és nagyon kevés kávé jön ki egy kortyra, ami bosszantó

– írta Bieber, aki remélhetőleg nem ivott ezek után több koffeint.

Aztán pár nappal később megnyugodhatott, mert talált olyan Tim Hortonst, ahol a régi fedéllel kapta meg a kávéját.


Hálistennek.

Kiemelt kép: Instagram/Tim Hortons