Mel B fél szemére megvakult ideiglenesen

Kórházba szállították, mert egyik szemével nem látott, a másikkal pedig csak homályosan.

Mel B-t, a Spice Girls oszlopos tagját kórházba szállították a múlt héten szemproblémákkal. Instagramon beszélt ma először róla, egy fotóval magáról, amin be van kötözve a bal szeme.

Rettenetes élményem volt múlt héten, amikor megvakultam a jobb szememre, a baloldalival pedig csak homályosan láttam.

Dühösen kikelt a brit bulvársajtóra, amiért bizonyos megbízható forrásokra hivatkozva azt állították, hogy minden rendben vele. Mint írja, rettenetes volt az állapota.

Annak ellenére, hogy a hülye sajtó azt mondta, hogy jól vagyok, és történt már hasonló velem, csak hogy tisztázzuk, nem voltam jól és sose történt még velem ilyesmi, szóval bárki is adta el a sztorit közeli forrásként hivatkozva magára, fogalma sincs, hogy miről beszél. Borzasztó fájdalmaim voltak és nagyon meg voltam rémülve, köszönhetően egy fantasztikus szemspecialistának, diagnosztizáltak szivárványhártya-gyulladással és uveitisszel.

Ugyanakkor megnyugtatta rajongóit, hogy mostmár sokkal jobban érzi magát, viccesen megjegyezve, hogy kell neki is egy olyan szemfedő, amilyenben mostanában Madonnát láthattuk.

Még mindig küzdök vele és fogok is a következő 3-4 hónapban, hogy teljes legyen a gyógyulás, de már nem aggódom amiatt, hogy rosszabodna a helyzet. Az egyetlen problémám most, hogy találnom kell egy király szemfedőt. Tudja bárki Madonnán kívül, hogy hol tudok szerezni?

Kiemelt kép: Noel Vasquez/Getty Images

Címkék: Mel Bspice girls