Mint korábban megírtuk, a Bohém rapszódia hatalmas anyagi sikerének köszönhetően rögtön elkapta a zenészek életéről szóló filmek újhulláma Celine Dion mellett David Bowie-t is.
David Bowie fia Duncan Jones filmrendező, akinek a Hold és a Forráskód mellett a pár évvel ezelőtti Warcraft-filmet is köszönhetjük, fent van Twitteren, így a hír kapcsán törvényszerű volt, hogy emberek írnak neki, mit szól hozzá. Végül először egy cikkre reagált dühösen, hogy nézzenek jobban utána az információknak.
Nem mondom, hogy ez a film nem fog elkészülni. Őszintén fogalmam se lehetne. Viszont ahogy most áll, a filmben nem lesz benne apám semmilyen zenéje, és nem tudom elképzelni, hogy ez változna. A közönségen áll, hogy akar-e egy életrazji filmet látni a zenéje és a család beleegyezése nélkül.
Ugyanakkor nem zárkózik el alapvetően attól, hogy engedélyt adjon Bowie-témájú filmekre, egy másik tweetben jelezte, hogy ha mondjuk Neil Gaiman írna valamit az apja karaktereit használva, és a Pókember: Irány a Pókverzum! rendezője pedig animációs filmet csinálna belőle, akkor mindent megtenne, hogy összejöjjön. A nap folyamán később egy vicces képet, amin szerepelt a deformáció szó, azzal retweetelt, hogy valamiért erről is a Bowie-film híre jut eszébe, a fotón ráadásul egy, a Toy Story Woody-jából készült transzformer van.
Kiemelt kép: Jim Spellman/WireImage