Megszólalt a Chris Brownt nemi erőszakkal vádoló nő

"Egy este alatt háromszor erőszakoltak meg, három különböző férfi. Elviselhetetlen."

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Chris Brownt letartóztatták Párizsban nemi erőszak vádjával, és bent tartották. Azóta a TMZ információi szerint már elengedték, és elhagyhatta az országot, de a nyomozás még koránt sem zárult le ellene.

Chris Brownt letartóztatták Párizsban nemi erőszak vádja miatt
A vádló szerint pár napja történt az eset.

Az énekest megvádló 24 éves francia modell a Closernek adott interjút Karima álnéven az esetről, amiben leírta pontosabban a szituációt is, amiben történt az eset állítása szerint. Chris Brown, a testőre, és egy harmadik férfi felhívta magához bulizni őt több barátnőjével és más lányokkal egyetemben, a buli egy pontján pedig, amikor a mosdóba tervezett menni, Brown elkapta a karját.

Betessékelt egy gardróbszobába. Bezárta az ajtót. Nagyjából 25-30 percig tartott. Még mindig nagyon nehéz nekem elmagyarázni a részleteit annak, hogy mit tett velem, de brutális és erőszakos volt. Fenyegető volt és agresszív. Rettenetesen féltem.

Ezek után szerette volna visszaszerezni a telefonját, amit elvettek tőle a buli elején, hogy haza tudjon menni. Megjelent a kérdéses harmadik férfi a vádakban, azt hitte, hogy azért, hogy elvezesse Brown testőréhez, hogy visszakapja a telefonját, helyette egy hálószobába rángatta, rázárta az ajtót, és ő is megerőszakolta őt, ezt követően pedig bejött Brown testőre is a szobába és ő is megerőszakolta a nőt állítása szerint.

Csak haza akartam menni. Nagyon féltem. Három erős, agresszív, fenyegető férfivel néztem szembe. Teljesen tehetetlen voltam.

Ezek után jelezte a sztárnak, hogy szeretné visszakapni a telefonját, majd elkezdett zokogni. Visszakapta végül és hazament. Két nappal később tette csak meg a feljelentést, hosszú vívódás után.

Nem akartam, hogy más lányokkal is ezt tegye. Chris Brown az a típusú személy, aki azt hiszi, hogy a törvények felett áll, de nem. A végsőkig ki fogok tartani. Egy este alatt háromszor erőszakoltak meg, három különböző férfi. Elviselhetetlen.

A sztár azóta Instagramon már tagadott, megvádolva a nőt azzal, hogy hazudik és becsületsértési pert tervez. Brownnak volt egyébként már egy hasonló esete, amikor egy névtelen amerikai nő vádolta meg azzal, hogy elvették a telefonját a sztár egy bulija előtt, majd az énekes egy barátja megerőszakolta őt, ez múlt májusban történt.

Kiemelt kép: Earl Gibson III/Getty Images, BET

Címkék: chris brown