X-Faktor: Összeállt Radics Gigi és Gáspár Laci csapata az élő műsorra

Gáspár Laci a műsor új Keresztes Ildikója.

Az X-Faktorban eljutottunk az élő show előtti utolsó fázisig, amikor a Mentorházban választják ki a mentorok saját, három fős csapatukat, illetve kettőt ők választanak maguknak, egyet pedig a mentortársai választanak neki. Múlt héten a mentorok kiválasztották azt a fejenként hat – illetve Gáspár Laci esetében kivételesen hét – versenyzőt, akik a Mentorházban versenghettek a továbbjutásért.

Az első mentorházas adás komolyabb dráma nélkül zajlott, a legnagyobb esemény az volt talán, Gáspár Lacit gyakori sírása miatt kinevezte Keresztes Ildikónak ByeAle, akivel picit csipkelődtek egymással. Ennek köszönhetjük az adás egyik legérthetetlenebb mondatát is:

Az első adásban először Radics Gigi választotta meg csapatát, utána pedig Gáspár Laci csapata állt össze. Holnap Puskás Peti és ByeAlex következik a fiúkkal és az együttesekkel.

Radics Gigi a 25 év felettiek mentora, és kifejezetten meglepőket húzott. A két választottja

Ölveti László és Balog Janó lett. 

Mentortársai pedig Takayuki Kurokawa-t, becenevén

Takát juttatták tovább.

Gáspár Laci a lányok mentora, és legutóbb felrúgta a szabályokat, így hat lány helyett végül hetet vitt magával a Mentorházba, ezért most kettőt továbbjuttatott, két versenyzőjét hazaküldte, mentortársai pedig három versenyzőből választhattak. Gáspár Laci két választása

Tamáska Gabriella és Arany Timi lett.

Mentortársai pedig végül Urbanovics Vivient szavazták be a csapatába,így ő lett a szombati műsor utolsó továbbjutója.

Ezzel megvan az élő show első hat versenyzője, holnap kiderül a maradék hat hely sorsa is.

Kiemelt kép: Instagram/X-Faktor/RTL Klub

Címkék: rtl klubx-faktor