Harry herceg és felesége, Meghan hercegné szerda este részt vettek a Hamilton című musical jótékonysági előadásán a West Enden, amellyel a HIV fertőzötteket támogatják.
A darab végén Harry herceg a színpadon állva mondott beszédet, sőt még az énekléssel is bepróbálkozott. A musical egyik dalának első sorába – ami valójában két szó – kezdett bele és habár a közönségnek és a színészeknek annyira tetszett, hogy vadul tapsoltak és sikítoztak, Harry úgy döntött, inkább nem erőlteti.
Kiemelt kép: Dan Charity – WPA Pool/Getty Images