Vett egy cipőt az interneten, ami úgy meg volt tömve drogokkal, hogy majd’ szétszakadt

Nem véletlenül volt kényelmetlen.

Az eddigi év legbizarrabb sztoriját szállította a Vice, amikor megírták a véletlen eladott drogos Reebok történetét.

A tények

A történet legbizarrabb része egyértelműen az eladók üzenete, amelyben megpróbálják elmagyarázni, hogy miért adtak el egy olyan cipőt, amibe előtte tudatosan, sőt, szándékosan drogot rejtettek. A magyarázatuk szerint mindketten fogyasztottak a szerekből, majd eldugták az egyikőjük cipőjében, majd erről az egész eseménysorozatról megfeledkezve úgy döntöttek, hogy közösen adják el a kábítóval megtömött lábbelit.

/me NAGYON RÖHÖG

A vevő a történet kapcsán nyugodt maradt, a rendőrség helyett pedig inkább a Twitterhez fordult, ahol megosztotta a vicces történetet. Abba talán bele sem gondolt, hogy akár meg is járhatta volna, ha szállítás közben felfedezik a cipőbe rejtett drogot.