Nem lehetnek kettesben szenteste Gájer Bálinték

Az énekes és menyasszonya az első közös otthonunkban ünnepelnek idén.

Gájer Bálint és menyasszonya, Ötvös Brigitta már nagyon várják az idei karácsonyt, hiszen végre elkészült első közös otthonuk, ahol igazán ünnepi hangulatban tölthetik a december végét.

A szentestét Brigi családjánál töltjük, karácsony napján pedig meglátogatjuk az én szüleimet. December 26-án már két fellépésem is lesz. Szóval két nap pihenés azért lesz decemberben, együtt a családdal. Az idei karácsony abból a szempontból különleges lesz, hogy az első közös otthonunkban díszítjük fel a fenyőt. Az volt a terv, hogy kettesben töltjük a szentestét, de Brigi családja csak aznap lesz otthon, ezért módosult az eredeti elképzelés. A lényegen nem változtat, pihenünk és együtt leszünk a szeretteinkkel. Különösebb karácsonyi hagyományaink nincsenek, gyermekként még megvolt a pontos forgatókönyve a karácsonynak. Ma már örülünk ha mindenkihez eljutunk egy kis időre. Ha saját családom lesz, biztos kitaláljuk a pontos menetét az ünnepeknek

– mondta az énekes, akinek holnaptól indulhat el az igazi ünnepi készülődés, mert ma este ad koncertet harmadik nagylemezének, a “Swing karácsony”-nak a zenei anyagából. Gájer Bálint a lemezen édesapjával is énekel egy duettet, a “Holly jolly christmas” magyar nyelvű feldolgozását.

Számomra ez egy különleges duett, hiszen soha nem énekeltem együtt apummal. Természetesen nagyon örült a felkérésemnek. Nagyon izgatott volt a stúdióban, hiszen ilyen profi körülmények között még nem énekelt soha. Sok éve énekel már, ezért a színpad nem ismeretlen számára. Rendszeresen fellépnek a marcali Calypso Kórussal és van egy “Marcali Három Tenor” nevű formációjuk, amivel szintén gyakran lépnek színpadra szerte az országban

– tette hozzá Gájer Bálint.

Címkék: gájer bálint