Spiritualitásnak köszönheti férjét Szabó Zsófi

Keresztény, de a természetfeletti erőkben is hisz.

A Story Extra műsorvezetője ritkán beszél arról, hogy mennyire fontos számára a spiritualitás, pedig nagyon is az.

Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorának vendégeként árulta el Szabó Zsófi, hogy úgy véli, alapvetően mindenkit érdekel a spiritualitás, és férjét is ennek a látásmódnak köszönheti. Sőt, ha így van, akkor születendő gyermekét is, akinek épp ma árulta el a nemét.

„A felsőbb énemtől hét dolgot kértem, és mind a hét teljesült. A férjem volt az egyik”

– mondta Szabó, aki mindemellett a keresztény értékeket is követi.

“A kereszténységbe nem fér bele, hogy higgyünk a természetfeletti dolgokban, én mégis hiszek”

– tette hozzá Szabó Zsófi, aki arról is beszélt, hogyan élte meg, hogy anyukája elítélte férjet roma származása miatt.

“Zsolti akkor nagyot csalódott, és azt gondolom, hogy hatalmas gesztus a részéről, hogy meg tudott bocsátani anyukámnak. Én is megbocsátottam neki, empatikusabb szemmel nézem már őt. Megértem, hogy mitől félt, és tudom, hogy nagyon szeret, ami minden rossz döntése alól felmenti.”

Címkék: szabó zsófi