Brad Pitt közleményt adott ki a válásáról

Bejelentést tett a sajtóban egyre csúnyábban alakuló válása kapcsán a hollywoodi világsztár.

Másfél hete tartja lázban a világot Angelina Jolie és Brad Pitt válásának drámája. Brad eddig nem igazán szólalt meg a sajtóban, de nemrég közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy nem nem vesz részt új filmje, a Voyage of Time premierjén, mert minden erejével a családjára szeretne fókuszálni – írja a harpersbazaar.com.

“Nagyon hálás vagyok, hogy egy ilyen fantasztikus projektben részt vehetek, de jelenleg a családomra kell, hogy koncentráljak, és nem szeretném semmivel sem elvonni a figyelmet erről a nagyszerű filmről, aminek a megnézését mindenkinek javaslom”

– áll a közleményben.

Angelina Jolie és Brad Pitt egyre csúnyábban alakuló ügyében egyébként az FBI is nyomoz, hogy kiderítsék, Brad az üvöltözésen túl valóban bántalmazta-e gyerekeit. Egy névtelen szemtanú ugyanis feljelentette a színészt a Los Angeles-i gyermekvédelmi hivatalnál, a család egyik magángépén történt veszekedés után. Pitt ráadásul annyira szeretné rendezni kapcsolatát feleségével, hogy még hazugságvizsgálatnak is alávetné magát, csak hogy bebizonyítsa, nem csalta meg Anglina Joliet.